A Skapuláré viselése: jámborsági gyakorlat vagy a Krisztusba öltözés Mária általi megélésének eszköze?

Grignon Szent Lajos, a Mária-tisztelet nagy apostola (akinek A tökéletes Mária-tiszteletről írott könyve II. János Pálnak az egyik leggyakoribb lelki olvasmánya volt) különbséget tesz művében a Szűz Mária-tisztelet „közönséges gyakorlatai” és a „tökéletes gyakorlat” között. Az előbbiek közé sorolja többek között azt is, ha valaki a Szent Szűz jelvényeit viseli, mint a szent rózsafüzért, a skapulárét vagy egy kis érmet, vagy ha figyelemmel, áhítattal és tisztelettel elimádkozza az egész rózsafüzért (116.p.). Ezek kétségkívül üdvös és jó dolgok. Mégis úgy vélekedik azonban a szerző, hogy a Szűzanya iránti áhítatnak tulajdonképpeni lényege a bensőben van, s hogy néhányan megállapodnak annál, ami külsőséges benne, és nem hatolnak jobban bele (119. p.). E gyakorlatok tehát, bár önmagukban jók, mégsem képesek arra, hogy a lelket a tökéletesség útjára állítsák. Erre csak a Mária tiszteletnek az a fajtája képes, amely során magunkat teljesen és egészen Szűz Máriának ajándékozzuk, hogy Általa egészen és teljesen Jézus Krisztuséi legyünk (121. p.).
A tökéletesség ugyanis abban áll, hogy Isteni Megváltónkhoz, Jézus Krisztushoz hasonlókká legyünk, Vele egyesüljünk, és magunkat neki szenteljük. Ebből pedig az következik – folytatja a szerző -, hogy minden ájtatosság között az a legtökéletesebb, mely Jézus Krisztushoz leginkább hasonlóvá tesz, Vele legbensőbben egyesít és bennünket legkizárólagosabban Neki szentel (120. p.). Mivel Szűz Mária a leghasonlóbb az összes teremtmény között isteni Fiához – magyarázza Grignon Szent Lajos -, minden olyan áhítat, mellyel Szűz Máriát nemcsak kérjük, de amely által egész mivoltunkat is neki szenteljük, hogy hozzá legyünk hasonlóvá, magához Jézus Krisztushoz is hasonlókká tesz bennünket. A Mária tiszteletnek tehát csak az olyan „gyakorlata” nevezhető „tökéletesnek”, amely által a lélek nemcsak egyszerűen „hord magán” valamit vagy „végez” valamilyen jámbor gyakorlatot, hanem ami által egészen átadja magát Szűz Máriának s vele és általa Istennek.  
Ezt a Szent Szűzön keresztül megvalósuló önátadást a Skapuláré felvételének vagy viselésének puszta ténye önmagában nem biztosítja. Ezért sorolta Grignon Szent Lajos a Skapuláré viselését is a Mária-tisztelet ún. „közönséges gyakorlatai” közé. Természetesen ez a „közönséges gyakorlat” is válhat „tökéletes gyakorlattá”, ha a Mária-tiszteletnek nem pusztán egy külsőséges megélésére, hanem a Szent Szűznek való teljes önátadásból fakadó Krisztushoz hasonulásra irányul. A Kármel szentjei a Skapulárét mindig is ebben az értelemben értették és viselték. Sőt maga II. János Pál pápa is, aki így vall erről a már idézett Apostoli Levelében: Ennek a máriás lelkiségnek, mely az egész személyt bensőleg formálja át, és Krisztushoz teszi hasonlóvá, aki elsőszülött sok testvér között, ragyogó példája a szentségnek és bölcsességnek az a tanúságtétele, melyet az Anya oltalmazó árnyékában felnövekedett számos kármelita szent adott (6.p.). Ezért lehet fontos, hogy a Skapulárét felvevő és viselő keresztény a kármelita szentek néhány alapvető máriás vonásával is megismerkedhessék lassacskán. Ez képesítheti őt ugyanis arra, hogy máriás buzgósága ne válhasson pusztán egy olyan jámbor szokássá, amely csak az ember figyelmét szétaprózó, de az életét át nem alakító vallási gyakorlat marad, hanem a keresztségi fogadalom tökéletes megújításául szolgáljon, amire a Grignon Szent Lajos által is „tökéletesnek” tartott Mária-tisztelet irányul.
De mi az, ami a Skapuláré felvételét-viselését egy életet átformáló, Krisztusba öltöztető folytonos gyakorlattá képes tenni? – Erre keressük a választ Grignon Szent Lajos, valamint a Kármel lelki mestereinek tanításának összevetéséből.

Hogyan válik a Skapuláré a megszentelődés hiteles eszközévé?

Grignon Szent Lajos egy másik művében, a Mária titkában arra hívja fel a figyelmet, hogy a Szent Szűz iránti tiszteletnek különböző fokozatai lehetnek. Az első abban mutatkozik meg, hogy a hívő eleget tesz keresztényi kötelességeinek, a halálos bűnt kerüli, inkább a szeretettől, mint a félelemtől indíttatva cselekszik, és időről időre imádkozik a Szent Szűzhöz, akit Isten Anyjaként tisztel, anélkül, hogy különleges tisztelettel övezné őt (25. p.). A Mária iránti tiszteletnek egy másik fokozata abban nyilatkozik meg, hogy a hívő lélek a megbecsülés, a szeretet, a bizalom és a tisztelet tökéletesebb érzéseivel fordul a Szent Szűz felé. Ennek következtében a lélek arra érez hivatást, hogy rózsafüzér- vagy skapuláré társulat tagja legyen, hogy imádkozza a rózsafüzért, hogy az Ő képeit és a neki szentelt oltárokat tisztelje, hogy dicsérje Őt és a róla elnevezett kongregációk tagjai sorába lépjen. A tiszteletnek ez a fajtája, feltéve, hogy a lélek a bűnt kerüli, szent és dicséretes; de mégsem tökéletes, és nem teszi képessé a lelkeket arra, hogy a teremtményektől elvonja, és önmaguktól elszakítsa őket, s így Jézus Krisztussal egyesülhessenek (26. p.).
    Avilai Szent Teréznek a III. lakásba eljutott lelkekről szóló leírása jól megvilágítja az ilyen lelkek állapotát: Ezek őszintén kívánják, hogy Ő Szent Felségét soha meg ne sértsék, sőt még a bocsánatos bűnöktől is őrizkednek. Szeretik a bűnbánati cselekményeket; vannak bizonyos óráik az elmélkedésre; jól használják fel az időt; embertársaikkal szemben gyakorolják az irgalmasság cselekedeteit; nagyon komolyak és óvatosak beszédjükben, ruházatukban és házuk vezetésében, ha esetleg ez utóbbi is rájuk van bízva (BV III, 1,5). Szent Teréz igen jónak tartja az ilyen lelkek állapotát, de Isten-szolgálatukat mégsem tartja követésre méltónak. Megjegyzi velük kapcsolatban: Több is kell ahhoz, hogy az Úr teljesen birtokába vehesse a lelket (uo. 6); s arra hívja őket, hogy apró-cseprő jócselekedeteiket elfeledve vágyódjanak további előre haladásra (uo.). Grignon Szent Lajos jámbor gyakorlatok halmozása helyett olyan önátadásra bíztatja azokat a máriás lelkeket, akik a „tökéletes Mária-tiszteletre” törekednek, amely abban áll, hogy önmagunkat, mint valami rabszolgák, teljesen odaadjuk Máriának és általa Jézusnak (28. p.). Avilai Szent Teréz – kora nyelvezetével azonosulva – hasonlóképpen érteti meg a hiteles vallásos tisztelet lényegét: Tudjátok-e, mit jelent igazi lelki életet élni? Azt, hogy Isten rabszolgái legyünk (BV VII, 4,8).     
Hogy a Mária-tisztelet gyakorlataitól elszakadva Mária tökéletes tisztelőjévé válhassanak, Grignon Szent Lajos arra bíztatja a lelkeket, hogy Mária kezein keresztül egészen adják oda magukat Jézus Krisztusnak. Avilai Szent Teréz is az önátadásra próbálja ösztökélni a III. lakásnak a vallásos gyakorlatokban megrekedt lelkeit. Így vall az önátadás jelentőségéről A tökéletesség útjában: Mekkora erő rejlik ebben az ajándékban! Ha illő elszántsággal valósítjuk meg, akkor szükségképpen levonja hozzánk a Mindenhatót; arra bírja, hogy eggyé legyen a mi gyarlóságunkkal; bennünket Önmagához hasonlóvá tegyen és egyesítse a Teremtőt teremtményével (32,11). A Kármel lelki mestereinek nagy ismerője – a francia Marie-Eugène atya is –– gyakran hangsúlyozza az önátadás fontosságát ahhoz, hogy az ember teljes értékű keresztény életet tudjon élni. Így ír erről főművében: Krisztus meghatározó magatartása – az önátadás – alapvetően keresztény magatartás. Ez a magatartás azonosít mélységesen Krisztushoz; nélküle Krisztus követésének minden formája felületes marad, és nem lehet más, mint hiábavaló külsőséges formalizmus. Hogy Krisztuséi legyünk, Neki átadottan kell élnünk, ahogyan Ő Istennek átadottan élt, hiszen Krisztuséi vagyunk, Krisztus pedig Istené (Je veux voir Dieu, 328. o.). Hogy átalakíthasson minket, Isten azt várja tőlünk, hogy akaratunkkal az Ő akaratára hagyatkozzunk. Ahogyan Avilai Szent Teréz megjegyzi A tökéletesség útjában: Ő nem kényszerítheti semmire az akaratunkat, s azért csakis ahhoz nyúl hozzá, amit önként adunk neki. Mindaddig azonban, amíg mi nem adjuk magunkat teljesen neki, Ő sem adja magát teljesen nekünk (28,12).

A Skapuláré: Márián keresztül megvalósuló keresztségi önátadásunk megélésének jele és eszköze.

A Kármel nagy mestereinek lelki tanítása egyértelműen igazolja tehát, hogy a Skapuláré felvételének és viselésének legmélyebb oka és célja az a vágy lehet, hogy Márián keresztül egyre teljesebben Krisztuséi lehessünk. Grignon Szent Lajos tanítása éppen azt érteti meg velünk, hogy mi az oka annak, hogy éppen a Szent Szűzhöz való fordulás által élhetjük meg a lehető legteljesebb önátadást Krisztus felé: Ne higgye a szeretett lélek, hogy Mária, a teremtmények legtermékenyebbike, aki magának Istennek a megszületésében közreműködött, épp’ egy hűséges lélekben maradna tétlen. A Szent Szűz szüntelenül arra készteti a lelket, hogy Jézus Krisztusnak éljen, Jézus Krisztus pedig benne éljen (Mária titka 56). Amikor egy kimondhatatlan, de mégis valóságos kegyelem következtében Mária királynővé válik egy lélekben, milyen csodákat is művel benne! Mivel Ő nagy csodák művelője, különösen is bensőnkben működik, s titokzatos módon ott tevékenykedik anélkül, hogy maga a lélek is észrevenné, aki – ennek tudatában – a benne művelt dolgok szépségét elcsúfíthatná (uo. 55).
De a Kármel lelki tapasztalata is igazolja Máriának anyai közreműködését önátadásunk megkönnyítésében és az isteni kegyelem elfogadásában. Marie-Eugène atya így vall erről: Mária az emberség leplével borította be az istenséget, s így lett Jézus Emmánuel: a velünk élő Isten. Miért is ne lehetne Mária a kegyelem anyja ugyanebben az értelemben: átadva nekünk az isteni kegyelmet, aminek csak Isten az egyedüli forrása, de beborítva azt – anyai közreműködésének köszönhetően – egy bizonyos lepellel, mely a kegyelmet emberközelivé teszi, a mi szükségleteinkhez adaptálja, s megragadhatóvá teszi azt számunkra. (…) Máriának a kegyelemre gyakorolt eme hatása máriássá teszi a kegyelmet oly módon, hogy annak isteni eredete meg nem változik. Az isteni és máriás kegyelem által úgy, amint Jézus – akinek testvérei leszünk -, mi magunk is fiaivá válunk mind az Atyának, mind pedig Máriának (Les frères de la Bienheureuse Marie du Mont-Carmel).
A Kármel mestereinek és a nagy máriás apostol, Grignon Szent Lajosnak a tanítása megérteti velünk, hogy miért beszél II. János Pál pápa Apostoli Levelében arról, hogy a Szeplőtelen Szívnek szenteltség a Legszentebb Szűz iránti tisztelet leghitelesebb formája, s hogy a Skapuláré alázatosan éppen ezt jelzi (4. p.); s azt is megérthetjük, hogy mi a Skapuláré több évszázados termékenységének titka. Ezt a titkot a Kármel kapta örökségül azzal a megbízatással, hogy ne csak magának tartsa fenn, hanem ossza meg azt az egész egyetemes Egyházzal. Mi magyarok, különösen is büszkék lehetünk arra, hogy a mi Marcell atyánk élete és tanítása – a személyes tanúságtétel magával ragadó erejével – talán a legszemléletesebb módon fejezi ki és érteti meg azt a titkot, hogy miként válhat a Skapuláré felvétele és viselése Krisztushoz tartozásunk megélésének jeléül és eszközéül.
Ahogyan láthattuk – a Kármel lelkisége és Grignon Szent Lajos tanítása szerint – Krisztushoz kötődésünk mindenekelőtt az egyre teljesebbé váló önátadáson keresztül mélyül el. Ennek az önátadásnak pedig az a módja, hogy a lélek – Krisztus szavának és a kegyelem ösztönzésének engedve – lemond a saját elgondolásairól, és „szívet cserél” azzal, akinek Szeplőtelen Szíve állandó készség és igen Krisztus számára. Vallási gyakorlatok sokszorozása vagy emberi számítgatások helyett a lélek így tanulhatja meg Krisztus akaratára bízni magát, ami nem egyszerűen valami „elvégezni való dolog”, hanem egy személlyel – az Ő Édesanyjával – való élő kapcsolat. A Skapuláré felvételével-viselésével a Szűzanyával megélt bensőséges kapcsolat utáni vágyunkat fejezzük ki, valamint azt a tényt tudatosítjuk, hogy őt  mi is Édesanyánknak, Úrnőnknek és Nővérünknek ismerjük el, hogy – élete példájával, de lelkünk mélyén az isteni kegyelemmel titokzatos módon együttműködő anyai jelenlétével is – szüntelenül egyre jobban kihasson ránk, és Szent Fiának egyugyanazon Lélektől áthatott testvéreivé valamint az Atya gyermekeivé formáljon minket.

fr. Rafael

XII. PIUSZ PÁPA LEVELE
a Kármelita Rend Generálisaihoz a Skapuláré 700. évfordulója alkalmával

 Szeretett Fiainak, Üdv és Apostoli Áldás!

Bizonyára senki előtt sem ismeretlen, mennyire feleleveníti a katolikus hitet és javítja az erkölcsöket az Istenanya iránt tanúsított szeretet, éspedig különösen azon ájtatossági gyakorlatok által, melyek minden mást megelőzve természetfeletti utalásokkal gazdagítják az értelmet és keresztény erénygyakorlatokra ösztökélik a lelket. Ezek között az első helyen kell említenünk a kármelita Szent Skapuláré tiszteletét, mint olyant, mely egyszerűsége által mindenki természetének megfelel és bőséges lelki gyümölcsei következtében mindenütt elterjedt a keresztény hívek között. Ezért örömmel értesültünk arról, hogy a kármeliták, úgy a sarusok, mint a sarutlanok nagyszabású ünnepségeket rendeznek a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére, minthogy hét század telt el a Kármelhegyi Isten-Anya Skapuláréjának eredetétől.
Ezt a jámbor kezdeményezést az Isten-Anya iránt érzett soha nem lankadó szeretetünkből és azon oknál fogva, hogy egész fiatalon Mi is ugyanebbe a Skapuláré Társulatba beiratkoztunk, szívünk egész szeretetével mindenkinek a figyelmébe ajánljuk és Isten bőséges kegyelmét kívánjuk hozzá. Mert nem kis jelentőségű dologról van szó, hanem az örökélet megszerzéséről a Boldogságos Szűz hagyományos ígérete alapján; tehát igen fontos vállalkozásról és arról, hogy hogyan kell azt a legbiztosabban megvalósítani.
Valóban igaz, hogy a szent Skapuláré, mint a Szűzanya ruhája, az Isten-Anya oltalmának jele és biztosítéka, de azok, akik felveszik, szem előtt tartva az apostol intelmét: „munkáljátok üdvösségeteket félelemmel és rettegéssel” (Fil 2,12), ne gondolják, hogy lelki tunyaságban és lustaságban elnyerhetik az örök életet!
Ezért az összes kármeliták, akár az első és második rend kolostoraiban, akár közös szabály szerint vagy világi Harmadik rendben élnek, akár más Társulatokban, amelyek a szeretet báminemü köteléke által a Boldogságos Szűz ugyanezen családjához tartoznak, gondoljanak a Szent Szűzre, mint az alázatosság és tisztaság tükrére; tartsák szem előtt a ruházatban, mint a szerénység és egyszerűség összfoglalatát; de különösképpen legyen ez a ruha, melyet éjjel nappal hordanak, ékesen szóló, jelképes kifejezője az imának, mellyel az isteni segítségért könyörögnek; s végül kifejezője a Szeplőtelen Szűz Szent Szívének tett felajánlásnak is, melyet újabban és oly lelkesen ajánlottunk.
A Kegyes Anya bizonyára kieszközli, hogy a tisztítótűzben szenvedő gyermekei – a hagyományként ránk maradt úgynevezett szombati kiváltság révén – minél gyorsabban elérhessék a mennyei hazát. Mint az égi oltalom és segítség zálogát, valamint különleges jóakaratunk jelét, szívünk mélyéből adjuk rátok Szeretett Fiaink és az egész Kármelita Rend-re Apostoli áldásunkat.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 1950. február 11-én, a Szeplőtelen Szűz megjelenésének ünnepén, Pápaságuk 11. évében.

XII. Piusz pápa

   

A SKAPULÁRÉ 750. ÉVFORDULÓJÁRA

 II. János Pál levele a kármelita Mária-év alkalmából (2001. III. 25.)

Joseph Chalmers OCarm és Camilo Maccise OCD
főtisztelendő generális atyáknak

1. A jubileumi év, ez a gondviselésszerű kegyelmi esemény, arra indítja az Egyházat, hogy bizalommal és reménnyel nézzünk az útra, melyet éppen elkezdtünk az új évezredben. „Lépteinket, ennek az új évszázadnak az elején – ahogy ezt a Novo millenio ineunte kezdetű apostoli levélben írtam – meg kell gyorsítanunk.
…Kísérjen bennünket ezen az úton a Legszentebb Szűz, akire… rábíztam a harmadik évezredet.”
(n.58). Mély örömmel szereztem tehát tudomást arról, hogy a Kármelita Rend mindkét ága, a régi (sarus) és reformált (sarutlan) egyaránt, szeretné kifejezni gyermeki szeretetét Patrónája iránt, akihez, mint a Kármel Virágához, Anyánkhoz és az életszentség útján Vezetőnkhöz folyamodnak, neki szentelve a 2001. esztendőt. Erre vonatkozóan nem mulaszthatom el aláhúzni az örömteli egybeesést: ennek a Mária-évnek az ünneplése az egész Kármelben, Rendjük hagyománya szerint, a Skapuláré átadásának 750. évfordulóján történik. Éppen ezért ez az ünnep, mely az egész kármelita család számára csodálatos lehetőséget nyújt nem csak máriás lelkiségének elmélyítésére, hanem arra is, hogy mindinkább élje azt, annak a szerepnek a Fényében, melyet Isten és az emberek Anyja betölt Krisztus és az Egyház misztériumában, s kövesse Őt, aki az „új evangelizáció Csillaga”.

2. A Kármel különböző nemzedékei, a kezdetektől napjainkig, a „szent hegy, Jézus Krisztus, a mi Urunk felé” vezető útjukon arra törekedtek, hogy életüket Mária példája szerint alakítsák. Ezért a Kármelben s minden lélekben, mely gyengéd érzelmekkel viseltet a legszentebb Szűzanya iránt, eleven az Ő szemlélése, aki kezdettől fogva nyitott tudott lenni Isten Szavának hallgatására és engedelmes az ő akarta iránt (Lk 2,19.51). Mária, akit a Szentlélek formált és nevelt, valójában saját élettörténetét is a hitben tudta értelmezni. Az isteni sugallatokat tanulékonyan követve „haladt a hit zarándokútján, miközben hűségesen megőrizte egységét Fiával egészen a keresztig, amely mellett – Isten terve szerint – ott állt, mélységesen együtt szenvedve Egyszülöttével és anyai szívével hozzákapcsolódva az Ő áldozatához.”.

3. A Szent Szüzet szemlélve, láthatjuk őt, mint szolgálatkész Anyát, aki tanúja Fia növekedésének Názáretben (Lk 2,40.52), követi őt Palesztina útjain, vele van a kánai menyegzőn (Jn 2,5), s majd a Kereszt lábánál, mint Fia áldozatába bekapcsolódó Anyát, aki minden ember Anyja lesz, mikor Jézus maga ajándékozza őt szeretett tanítványának (Jn 19,26). Mint az Egyház Édesanyja, a Szent Szűz a tanítványokkal együtt „állhatatosan imádkozik” (ApCsel 1,14). Mint új Asszony elővételezi önmagában azt, ami egyszer majd mindannyiunk számára megvalósul a szentháromságos élet teljes élvezetében. Felvétetett a mennybe, ahonnan kiterjeszti irgalmának oltalmazó palástját a dicsőség szent hegye felé zarándokló fiai felett. A léleknek és a szívnek ez a szemlélődése arra vezet, hogy csodáljuk annak a Szent Szűznek hit- és szeretet tapasztalatát, aki már éli azt, amire minden hivő vágyik, és aminek megvalósulását reméli Krisztus és az Egyház misztériumában. Éppen ezért jogosan választották Máriát a kármeliták Patrónájuknak és Anyjuknak, s függesztik mindig lelki szemüket a Legtisztább Szűzre, aki mindnyájunkat Krisztus követésére, és tökéletes ismeretére vezeti. Bensőséges lelki kapcsolatok bontakoznak ki így, melyek szüntelenül növelik a Krisztussal és Máriával megélt egységet. A karmelita család tagjai számára Mária, Isten és az emberek anyja, nemcsak követésre (utánzásra) méltó példa, hanem szelíd anyai-nővéri jelenlét, melyre rábízhatjuk magunkat. Helyesen buzdított Jézusról nevezett Teréz: „Utánozzátok Máriát és gondoljátok el milyen hatalmas Úrnő ő, és mekkora kincs, hogy pártfogónknak tudhatjuk őt.”

4. Ez az intenzív máriás élet, mely bizalommal teli imádságban, odaadó dicséretben és buzgó követésben fejeződik ki, annak megértésére vezet el bennünket, hogy a Legszentebb Szűz iránti tisztelet leghitelesebb formája, hogy a Szeplőtelen Szívnek szenteljük magunkat, amit a Skapuláré alázatosan jelez. Így kerül a szív egyre közelebb a Szent Szűzhöz, s ezáltal „új módon mind inkább Istennek él, és folytatja itt a földön Jézusnak Anyja, Mária iránti szeretetét.” Ahogy Boldog Titusz Brandsma kármelita vértanú kifejezte, mély összhang alakul így ki Mária, a Theotokosz és az ember között, aki maga is, hozzá hasonlóan, az isteni élet továbbadójává válik: „Nekünk is elküldi Isten az ő angyalát… be kell fogadnunk Istent a szívünkbe, hogy hordozzuk őt szívünk bensejében, hogy tápláljuk és hogy növeljük magunkban oly módon, hogy megszülessen belőlünk és éljen velünk, mint Velünk-lévő-Isten, EMMANUEL.” A Kármelnek ez a gazdag máriás öröksége idővel, a Szent Skapuláré elterjedésén keresztül, az egész Egyház kincsévé vált. Egyszerűsége és antropológiai értéke miatt, s mivel kapcsolódik Máriának az Egyházzal és az emberiséggel szemben betöltött szerepéhez, a Skapuláré-tiszteletet Isten ném mélyen és széles körben elfogadta olyannyira, hogy ez kifejezésre is jutott az egyetemes Egyház liturgikus naptárában, a július 16.-i megemlékezéssel.

5. A Skapuláré jelében a máriás lelkiségnek olyan hatékony szintézise nyilvánul meg, mely táplálja a hivők jámborságát, érzékennyé téve őket a Szent Szűz szerető jelenlétére életükben. A Skapuláré lényegében ‘ruha’. Aki megkapja, az többé vagy kevésbé szorosan, az egész Egyház javára a Miasszonyunk szolgálatára szentelt Kármelita Rendhez kapcsolódik. Aki tehát felveszi a Skapulárét, ezzel belép a Kármel földjére, hogy „egyen annak terméséből és gyümölcseiből” (Jer 2,7), és megtapasztalja Mária szelíd, anyai jelenlétét, elkötelezve magát napról-napra, hogy bensőleg Jézus Krisztust ölti magára, és – az Egyház, valamint az egész emberiség javára – élőként mutatja be Őt önmagában. Tehát két igazságot idéz fel a Skapuláré jele: egyrészről a Szent Szűz folyamatos oltalmát, nemcsak az életünk során, hanem abban az órában is, amikor átlépünk az örök dicsőség teljességébe; másrészt annak tudatát, hogy a Mária-tisztelet nem korlátozódhat egyes imádságokra vagy a tiszteletnek bizonyos helyzetekhez kötődő gesztusaira, hanem „habitussá” kell válnia, azaz olyan megszokott és állandó viselkedési móddá, mely a szentségek gyakori vétele és az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek konkrét gyakorlása által imából és belső életből szövődik. Így a Skapuláré a „szövetség”, és a Mária és a hívők közti kölcsönös közösségvállalás jelévé válik: konkrét módon tolmácsolja nekünk azt az ajándékot, melyet Jézus adott Jánosnak a kereszten, amikor Anyját rábízta, és azt, amelyet Anyjának adott azzal, hogy rábízta a szeretett apostolt és minket is, lelki Anyánkká rendelve őt ezzel.

6. Ennek a máriás lelkiségnek, mely az egész személyt bensőleg formálja át, és Krisztushoz teszi hasonlóvá, aki elsőszülött sok testvér között, ragyogó példája a szentség- nek és bölcsességnek az a tanúságtétele, melyet az Anya oltalmazó árnyékában felnövekedett számos kármelita szent adott. Én is régóta hordom szívemen a Kármel Skapuláréját! Azzal a szeretettel, melyet mindannyiunk közös égi Édesanyja iránt táplálok, és akinek folyamatosan tapasztalom oltalmát, kívánom, hogy ez a Mária-év segítse a Kármel minden szerzetesét, szerzetesnőjét és azokat a híveket, akik őt gyermeki módon tisztelik, hogy növekedjenek szeretetében, és sugározzák a világban a csend és az imádság Asszonyának jelenlétét, akit úgy szólítunk meg, mint az Irgalom Anyját, a Reménység és a Kegyelem Anyját. E kívánságok kíséretében, örömmel adom apostoli áldásomat a kármelita család minden testvérére, szerzetesnőjére, nővérére és laikusára, akik sokat dolgoznak azon, hogy Isten népe között terjesszék Máriának, a Tenger Csillagának, a Kármel Virágának igazi tiszteletét!

2001. március 25. a Vatikánból

  

MÁRIÁVAL, JÉZUS ANYJÁVAL EGYÜTT (ApCsel 1,14)

 Joseph Chalmers O.Carm. és Camillo Maccise OCD Generálisok levele A Skapuláré 750 éves évfordulójára

A Szent Szűz a Kármel életében
1. Nagy örömmel vettük kézbe Őszentségének II. János Pál pápának a levelét, mely arról a szerepről beszélt, melyet Miasszonyunk betölt a Kármelben. A Szentatya üzenetétől megihletve, mi is szeretnénk megosztani néhány reflexiót Mária fontosságáról a kármelita lelkiségben.

2. A Szent Szűz, a mi anyánk, Pátrónánk és Nővérünk, természetesen az egyik legnagyobb ajándék, amelyet Istentől kaptunk, s melyet megosztunk az Egyházzal. Örökségünk lényeges része. A kármelita család mindkét ágában széleskörű megújulási elköteleződés tapasztalható Máriával kapcsolatosan a teológia, a lelkiség területén, az Iránta tanúsított tiszteletben és szeretetben. Sok-sok évszázadon keresztül volt Szűzanya-tiszteletünk és szeretetünk legfőbb jele a Kármel barna Skapuláréja. Idősebb testvéreink és nővéreink minden bizonnyal emlékeznek még a Skapuláré 700. évfordulójának 1951-es ünnepségeire, melyet XII. Piusz pápa meleghangú ajánlása fémjelzett, Rendjeink mindkét Generálisának írt levele által (Neminem profecto latet). Itt az alkalmas idő arra, hogy az eltelt 50 év után újra elgondolkozzunk azokon az ajándékokon, melyeket Mária a Kármelnek adott, elmélkedve azon, hogy milyen jelentést hordoznak számunkra és a mai Egyház számára.

3. Tudatában vagyunk a Kármel egész világon való elterjedésének. Jelenléte megszilárdult mind az öt kontinensen, amelyek saját történelemmel és kultúrával rendelkeznek. Az a mód, ahogyan Isten Anyját befogadják és hirdetik Isten népének, láthatóan változik minden országban, ahogy az a múltban is történt, az elmúlt századokban. Tudjuk ezért, hogy csak néhány alapvető megállapítást és irányvonalat tudunk adni; s másokra hagyjuk azt a feladatot, hogy saját kultúrájukban, a helyi Egyházzal való párbeszédben elmélkedjenek tovább örökségünk fölött.

Egy örökséggel való párbeszédben
4. „A Kármel különböző nemzedékei, a kezdetektől napjainkig, (…) arra törekedtek, hogy életüket Mária példája szerint alakítsák.”56. Minden nemzedéknek megvan a felelőssége nem csak abban, hogy megélje a kármelita örökséget, hanem hogy gazdagítsa is azt, és tovább is adja. Az örökség egy élő dolog, melyet a világnak fel kell ajánlani és az Egyház aktuális tapasztalatában kell bemutatni. A kármelita élet állandó párbeszédet kell, hogy folytasson a jelennel és a múlttal. Hagyományunk gazdagságát kétségkívül meg kell őrizni, de olyan módon, hogy az a jelen számára is figyelmet keltő és jelentést hordozó legyen. Meghívunk minden kármelitát arra, hogy használja ki a múltra tekintésnek ezt a kiemelkedő alkalmát olyan kérdések felvetése által, amelyek az idők és helyek jeleinek olvasásából fakadnak.

I. Alapvető máriás témák
5. A Kármel úgy tekint Máriára, mint Édesanyjára, Pátrónájára, Nővérére, Mintaképére, amely kifejezés alatt különleges módon Máriát, mint a Legtisztább Szüzet értjük. Ezek nem csupán megszólítások vagy áhítatformák, hanem vala- miképpen visszatükröződik bennük a Rend két ágának évszázados tapasztalata. Arra hívunk minden kármelitát, hogy forduljon újból elődeink tanúságtételéhez, s gondolkozzon el azon, hogy miként lehetne ezt a gazdagságot egymással és az Egyház nagyobb közösségével megosztani.

Anya
6. Amikor az első kármeliták Európába jöttek, az az elgondolás, hogy Szűz Mária lelki édesanya, már általánosan elfogadott volt, Guerrico d’Igny (+1157) ciszterci szerzetes beszédeinek köszönhetően. A kármeliták azonnal felvállalták ezt a meglátást, Máriát Anyának és Szűznek szólítva, mint ahogyan a Flos Carmeli himnuszban is található: „Gyengéd anya, ki nem ismertél férfit”57. Már ebben a szóban: „anya”, benne van örökségünk egyik kulcs-eszméje, azaz a Máriával, mint Édesanyával való kapcsolat, akinek fiai és leányai vagyunk. Ez a cím nagyon népszerű volt a Rendben: igazolja ezt a „Kármel ékessége és anyja” megszólítás, melyben Izaiás 35, 2 talál visszhangra, és amelyet a liturgia már a középkortól használt.

7. A Kármel minden szentje magáévá tette azt a szemléletmódot amellyel Máriára, mint Anyára tekint.58 Lisieux-i Szent Teréz állapította meg felejthetetlen módon: „Ő inkább anya, mint Királynő”. Évszázadokon keresztül a kármelita liturgia különös vonzódást mutatott a kereszt lábánál lejátszódó evangéliumi jelenet iránt (Jn 19, 25-27), ahol Mária „mindenki anyjává vált Fia áldozatával egyesülve, és mindenkié lett abban a pillanatban, amikor Jézus szeretett tanítványának adta őt.”.60

9. Ha Máriára, mint anyára tekintünk, arra kapunk ösztönzést, hogy elgondolkozzunk hozzá fűződő kapcsolatunkról: Ő úgy gondoskodik rólunk, mint egy Anya, mi pedig fiaiként és leányaiként tiszteljük és szeretjük őt. Ezenkívül, Máriában egy anyát látva, az ő isteni Fia felé fordulunk, kinek követésében élünk. A kezdeti időktől fogva az volt az egyházatyák meglátása, hogy egy helyes Mariológia garantálja a helyes Krisztológiát.

10. Máriáról, mint a Kármel Anyjáról és Ékességéről alkotott képünk, az egész Egyház számára fontos ajándék lehet. Több mint egy negyed évszázaddal ezelőtt VI. Pál pápa a teológusokat annak megfontolására hívta, hogy a Szépség útja Mária megközelítésének egyik hiteles ösvénye.62 Egy ilyen szenvedésekkel és ocsmányságokkal teli világban arra vagyunk hivatottak, hogy felfelé nézzünk, megpihenve Mária szépségének szemlélésében, mert Isten azt akarta, hogy „benne jelenjen meg az eljövendő Egyház, Krisztus szépséges Jegyese, melyen sem ránc, sem szeplő nincsen”63. Bátorítjuk teológusainkat egy utólagos reflexióra ezen a Kármelita Mariológia által elhanyagolt területen.

Pátróna
10. A Kármel Patrónája megszólításnak hosszú története van a Rendben. Az a tény, hogy a Kármel-hegyén a cellák között épült első kápolnát Máriának szentelték, félreérthetetlenül az ő pártfogására utal, mely a feudális időkben a kölcsönösség és a szolgálat kapcsolatát jelentette. A Kármel számára az Európába való – 1230 körüli – megérkezés, és az ezt követő 150 év nagyon bizonytalan időszak volt. Ezen időszak alatt tanultak meg a testvérek bízni Mária oltalmában és segítségében. A Rendnek a fennmaradását Őrá bízták, s a testvérek biztonságban érezték magukat az ő oltalmában és jelenlétében. A XIII. század utolsó évtizedeiben alakul ki az az elgondolás, hogy a Kármelita Rend sajátos módon Mária dicsőségére és tiszteletére lett alapítva.

11. Akkor is, ha a „pártfogás” szó használata nem talál közvetlen visszhangra néhány mai kultúrában, melyben a Kármel jelen van, az általa kifejezett valóság mégis része a mi gazdag máriás életünknek. A pártfogás egy kölcsönös kapcsolatot jelent. Tudatában vagyunk Máriának az Egyház, a Kármel és különkülön mindegyikünk felé megmutatkozó szerető gondoskodásának. Ez az igazság bizalmat és reményt ébreszt bennünk. A pártfogás gondolata azonban arra is emlékeztet minket, hogy nekünk is válaszolnunk kell arra: tisztelnünk, szolgálnunk és szeretnünk kell Anyánkat és Pátrónánkat. Az első Konstitúciókból, melyekről másolatokkal rendelkezünk65, és a rendelkezésekből66 nagyon világosan látszik, hogy Máriát milyen módon tisztelték gesztusokkal, imádságokkal és ünnepekkel67. A XIII. századtól kezdve gyakorta imádkozták a Salve Regina és az Ave Maris Stella68 antifónákat. A szombati emléknap ünneplésének hamar kiemelkedő szerepe lett Rendünk máriás áhítatgyakorlatai között. A középkorban az is szokásban volt, hogy sok votívmisét ajánlottak fel az Ő tiszteletére. Mindez azt érteti meg, hogy miként tisztelték a kármeliták Pátrónájukat.

12. Most a helyi közösségekre vár az a kihívás, hogy Máriával való kapcsolatuknak megfelelő kifejezésmódokat találjanak önmaguk és a többi keresztény hívő számára egyaránt. Ilyen módon a pártfogás kifejezés által jelölt valóságmég ha más szavakkal kerül is kifejezésre – napjainkban is új impulzust nyerhet majd.

Nővér
13. Amikor a remete testvérek a Kármel hegyéről Európába jöttek, a nép úgy hívta őket és a pápák úgy ismerték őket, mint a „Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Testvéreit”. Annak ellenére, hogy kezdetben ez csak származási helyükre utalt, és hogy koruk más rendjeit is Mária Testvéreinek nevezték, a kármeliták idővel azt a következtetést vonták le elnevezésükből, hogy ha ők Mária testvérei, akkor Mária minden bizonnyal az ő nővérük. Arnold Bostius (+1499) azt írta eredeti hagyományunkat összefoglalva: „Íme, az Ég Királynője az én nővérem; vele szemben bizalommal és félelem nélkül viseltethetem”.

14. Még ha a Nővér megszólítás soha nem terjedt is el annyira széleskörűen, mint az Anya és Pátróna elnevezés, mégis fontos visszaemlékezni VI. Pál pápa szavaira, aki az előbbi kifejezést használta, amikor olyan módon be- szélt rólunk, mint akik Ádámnak a fiai és akiknek Mária a nővérük. Máriának eme titulusa – úgy tűnik – három nagy előnyt is jelent korunk kármelita teológiai gondolkodása számára. Megjelenik benne – ahogyan azt már a Pátróna titulusnál is láttuk – Mária gyengéd jelenlétének, valamint a kármeliták és Isten Anyja közötti könnyed és bensőséges kapcsolatnak a tudatosítása. Máriát úgy mutatja be, mint nővérünket, aki előttünk jár a hit érettsége felé vezető úton. Továbbá egy olyan előnye is van, hogy azon kultúrák számára, amelyekben egyesek számára nehéznek tűnik Máriának – mint lelki Édesanyának – az elfogadása, Máriának, mint Nővérnek a megszólítása sokkal inkább vonzóbb hatással bírhat. Máriának, mint „nővér”-nek az elfogadása egy olyan felismerést jelent, amely az egész Egyházzal a maga teljességében megosztható.

Példakép és Legtisztább Szűz

15. Az a felfogás, amely Máriát, mint a tanítványi mivolt modelljét mutatja be, nagyon régóta jelen van az Egyházban. A kármelita rendi történelemnek is valamennyi korszakában fellelhető. Régi és mai modern szerzőink egyaránt próbálják Máriát úgy bemutatni, mint aki a mi kármelita életünk számára sajátos példaképet jelent. Ezért amikor John Baconthorpe (+1348 körül) a kármelita Regulához írt egy kommentárt, abban Mária és a kármelita élete közötti hasonlóságot hangsúlyozta71. Idővel a Mária és a kármelita közötti kötelék eme tudatosítása művészeti ábrázolásokban fejlődött tovább olyannyira, hogy Máriát kármelita habitusban kezdték ábrázolni.

16. Mária, mint Virgo Purissima – Legtisztább Szűz – különleges módon példakép a kármelita számára. Bőséges irodalommal rendelkezünk e témával kapcsolatban. A fehér köpeny Mária követésének jele. A Kármelnek a Szeplőtelen Fogantatás iránti elkötelezettsége, eme hitigazság védelmezése szerzetesi családunk részéről a Kármel Szent Szűze iránti szeretetének egy részét alkotja. Mária tisztasága azonban nem szűkíthető le vakon az önmegtartóztatásra vagy a cölibátusra. Mária osztatlan szívénél fogva Tisztaságos, aki teljesen megnyílt Isten előtt (a vacare Deo lelkület legcsodálatosabb modellje). A Kármel kettős törekvése – melyet az Institutio primorum monachorum című régi dokumentum fogalmaz meg világosan körvonalazva – Máriában találja meg a maga legteljesebb megvalósulását.

17. Megszámlálhatatlanul sok olyan írás létezik a Kármelben, mely Máriát úgy mutatja be, mint a Rend kontemplatív ideáljának tökéletes tükrét és a Szentlélek iránti tanulékonyság modelljét.

18. Boldog Titus Brandsma számára Mária minden erény példája, s ezért kétszeresen is a mi Anyánk. Az Ő élete egy olyan tükör, amelyben azt szemlélhet- jük, hogy milyen mértékben kellene Istennel egyesülnünk.

20. A II. Vatikáni Zsinat óta arra bátorítottak bennünket, hogy olyan Máriatiszteleti formát keressünk, amely szilárdan a Szentírás tanításán alapszik. Bár a múltban a kármelita szerzők és prédikátorok túlságosan is hajlamosak voltak arra, hogy a csodálatost és a rendkívülit helyezték figyelmük középpontjába, élő hagyományunkban azonban azt az egyszerűséget is fellelhetjük, amely képes kortársaink számára Máriának egy életszerű és főként szentírási alapokon nyugvó képét megfesteni. Lisieux-i Szent Terézt egyáltalán nem hatották meg az olyan Máriára vonatkozó gondolatok, amelyek nem az igazságban gyökereztek. Ha lehetősége lett volna arra, hogy egy szentbeszédet tartson Máriáról, „mindenekelőtt azt próbáltam volna megértetni, hogy milyen kevéssé ismerik az Ő életét a maga valóságában” – mondta76. Kicsit korábban pedig a „Miért szeretlek, Mária” című költeményében írta le Máriával kapcsolatos néhány mély gondolatát, melyben szeretettel elmélkedik a Szűzanya életéről annak alapján, ahogyan azt a Szentírás bemutatja.

21. Mindezek az alapvető témák, amelyeket most figyelembe vettünk, nagyon fontosak ahhoz, hogy helyesen értsük a kármelita skapulárét, amelyről a következőkben fogunk majd szót ejteni.

II. A Kármel Skapuláréja
21. Minden olyan kísérlet, amely új életet kiván adni a kármelita skapulárénak, annak átgondolásával jár, ami azt a Kármel és Mária közötti kapcsolatok tágabb ismeretében értelmezi. Szentjeink az Isten Anyjával való személyes bensőségességet és azt az elkötelezettséget tartják fontosnak, amely őt keresztény tanítványi mivoltunk modelljévé választja. A fő témák – Anya, Pártfogó, Nővér és Példakép – Mária mélyebb ismeretére és egy vele való mélyebb kapcsolatra vezethetnek el minket. Csak ennek ismeretében vehető fel a skapuláré olyan jelként, amely a keresztény életünkben történő lelki növekedést elősegíti.

A Skapuláré eredete
22. Mindkét Rendben folytatni kell a skapuláréval kapcsolatos történelmi kutatást annak minden aspektusát illetően. Mindenesetre – bármiféle jövőbeli felfedezés ellenére – bízhatunk és bíznunk is kell ennek a régi szimbólumnak az értékében, amely egy olyan tiszteletre méltó hagyományra támaszkodik. A kármelitákra vár az a feladat, hogy megtalálják azt a módot, ahogyan a skapuláré bemutatható mindazoknak, akik meg vannak győződve annak történelmi hitelességéről, de azok számára is, akik annak történelmiségét kétségbe vonják. A látomás központi igazsága a Kármel élő tapasztalatából fakad: Mária, mint Pártfogó, megvédte a Kármelt és biztosította fennmaradását. Mária imádsága hatékony az örök életre való eljuttatásban.

 Az Egyház egyik szentelménye és szent jel

23. Az intézményes Egyháznak a skapuláréval kapcsolatos legfőbb aktusa az volt, hogy az évszázadok folyamán elfogadta azt a legutóbbi időket is beleértve, amikor a „Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária megáldásának és átadásának szertartása” megjelent. A „skapuláréval járó kegyelmek” lelki jelentéséhez a „Szent Szűz iránti tisztelet eme jele által felvállalt kötelezettségek”80 is járulnak. „A Mária-tisztelet nem korlátozódhat egyes imádságokra vagy a tiszteletnek bizonyos helyzetekhez kötődő gesztusaira, hanem „habitussá” kell válnia, azaz olyan megszokott és állandó viselkedési móddá, mely a szentségek gyakori vétele és az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek konkrét gyakorlása által imából és belső életből szövődik”.

24. A szentelményeket szent jelekként értelmezzük, amelyek következésképpen a szimbólum, a jelentés világához tartoznak. Mai társadalmunkban egybehangzóan úgy vélik, hogy a vallásos szimbólumok krízisének lehetünk tanúi, ugyanakkor egy egyértelműen világias szimbolizmus erőteljesen mutatkozik. Például a nemzeti zászlók mély üzenetet közvetítenek sok személy számára. A szimbólumok olyan anyagi dolgok vagy képek, amelyek egy önmagukat felülmúló jelentés felé irányítanak. A szimbólumok nagyon gyakran attól a hatástól függően hordoznak jelentést vagy sugallnak valamit, hogy különböző szinteken képesek megszólítani: vagyis hogy nem egyszerűen csak néhány információt közvetítenek, hanem az érzések szintjén is megérintenek bennünket. Az egyes szimbólumokat vizsgálva növekedéssel és hanyatlással egyaránt találkozhatunk. Ha a vallásos szimbólumok lelki és teológiai jelentése nem kerül kifejezésre, azok – mágikus jelentést magukra véve – egyszerű amuletté csökevényesedhetnek.

25. Ahhoz, hogy a szimbólumok életképesek legyenek, egy állandó újraélesztésre van szükség. Úgy tűnik, hogy egy szimbólum életében négy korszakot lehet megkülönböztetni. Létezik egy eredeti tapasztalat, amely a szimbólum létrejöttének oka. Számunkra ez Máriának a kármeliták iránti pártfogásában és abban a képességében nyilvánult meg, amellyel hathatósan képes közbenjárni a mi üdvősségünkre. Aztán következik a dogma periódusa, amit úgy is mondhatnánk, hogy a szimbólum fölötti megfontolás ideje. A Kármel lényegében abból a nézőpontból tekintett a skapuláréra, amely Máriában azt a Pártfogót ismeri fel, aki gondját viseli testvéreinek, s akik – viszonozva azt – szolgáljak őt. A megfontolás eme időszakában Mária segítségét olyan módon értették, hogy annak hatóköre – főként az üdvösségünkért és a tisztítóhelyről való gyors megszabadulásért való gondoskodásában – túllépi a testi halál határait. A szimbólumok életében bekövetkező harmadik korszak akkor kezdődik, amikor elveszik az eredeti tapasztalattal való kapcsolat. Ebben a helyzetben egyesek vagy megfeledkeznek a szimbólumról, vagy pedig kételkedve fogadják azt, mások viszont vakon kötődnek továbbra is hozzá egyfajta fideizmussal, amelynek semmi köze nincsen a szimbólum eredetéhez vagy annak jelentéséhez. Ez a felfogás nagyon közel kerülhet a mágiához. A kételkedés vagy a fideizmus időszakában a szimbólum átelmélkedett újraélesztésére van szükség. Eme negyedik stádium minden nemzedéknek a feladata. A skapulárét a kármelita lelkiség egészében kell szemlélni, főként annak alapvető témaival való kapcsolatában.

26. A skapuláré szimbólumának eme átelmélkedése és újraélesztése arra hív bennünket, hogy fontoljuk meg és tegyük magunkévá Máriának, mint a mi Pártfogónknak a valóságát, aki igazi Anyaként és Nővérként viseli gondunkat. Anyánk, aki az isteni élettel táplál minket és Isten útját mutatja nekünk. Nővérünk, aki együtt halad velünk átformálódásunk útján arra hívva bennünket, hogy az ő válaszában osztozzunk: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). De a pártfogás kétirányú kapcsolatot jelent. Mária támogatásában részesedünk, és válaszképpen arra kapunk meghívást, hogy a Fiához való hűséggel kövessük és tiszteljük őt.

Mária ruhája
27. A skapuláré lényegében nem más, mint egy „ruha”. Mindazok, akik megkapják, különböző szinten a Kármelhez, a mi Úrnőnk szolgálatára szentelt Rendünkhöz társulnak illetve hozzá kapcsolódnak az egész Egyház javára. Úgy mélyíthetjük el e kapott ajándék iránti megbecsülésünket, ha elmélkedünk arról,
hogy mit jelent a Szentírásban a ruha és az öltözet. Szükségünk van ruhára, hogy azzal védjük magunkat a természeti elemekkel szemben (Sir 29,21); Isten áldásának a jele az (Deut. 10,18; Mt. 6,28-30), a helyreállítás minden isteni ígéretének is szimbóluma (Bar 5,1-4). Hogy a végén a halhatatlanság mezét hordhassuk (2Kor 5,3-4), időközben az új embert kell magunkra öltenünk (Kol 3,10), a mi Urunk Jézus Krisztust (Rom 13,14). A Regulánk arra figyelmeztet, hogy Isten fegyverzetébe kell öltöznünk83, amely szinte teljes egészében védekezésül szolgál, Isten igéjének a kardját kivéve, amely az egyedüli támadó eszköz (Ef 6,17). A skapuláré, mint ruhadarab, végezetül emlékeztet még a keresztségben kapott ruhánkra, Krisztusra, a Máriához rendelt Kármel tagjainak méltóságára, és arra a sebezhetetlenségre, amely Isten fegyverzetének felöltésével jár.

28. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk a skapulárét, vissza kell néznünk a hagyományainkba, és ezzel együtt körül is kell néznünk, figyelembe véve korunk azon kulturális elemeit, amelyek annak érzékenységére hatnak. Mária ruhája gazdag témát jelent mind a keleti, mind pedig a nyugati Egyház lelkiségében. Mária fátyla vagy köpenye Keleten az ő védelmének a jele, Nyugaton viszont Mária ruhája a hozzá való tartozásunk kifejezésére szolgál. Mindkét jelentés fellelhető a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nővérünk – Edith Stein – elmélkedésében. „Isten Anyjának szent ruhájáról, a barna skapuláréról” beszél, és hozzáteszi, hogy július 16-an „megköszönjük Máriának, hogy az ‘üdvösség ruhájába’ öltöztetett minket, amely az ö anyai védelmének látható jele”. Jézusról nevezett Szent Teréz többször is utal „Mária ruhájára”85. Szívesen mesél arról, hogy milyen kegyelmet gyakorolt a Szent Szűz Grácián atyával, akinek kármelita ruhát akart adni, és felhívja a figyelmet arra, hogy „a Szent Szűz szokása szerint nem szűnik meg segíteni azt, aki az ő védelme alá helyezi magát”.

29. Abból a mély meggyőződésből, hogy a Kármel ruhája a Szent Szűzé, Jézusról nevezett Szent Teréz konkrét következményeket von le annak tagjai életére vonatkozóan: „Mindannyian, akik a Kármel eme szent ruháját magunkra öltjük, az imádságra és a szemlélődésre kaptunk hivatást”88 valamint „az alázatra”. Könnyen lehetne tovább folytatni a Kármel szentjeinek és lelki íróinak idézését a karmelita ruhára vonatkozóan90.

30. Hagyományunk az a szilárd meggyőződés, hogy a rendi ruhának és a skapulárénak nincs üdvözítő hatása, csak abban az esetben, ha megértjük, hogy az „Mária ruhája”, amely az ő családjába és az ő példája szerinti életbe kapcsol bele minket. Ehhez azon főbb igazságokon kell elmélkednünk, melyek Mária oltalmával illetve az ő – halálunk pillanatában és azon túl is ható – közbenjárásával kapcsolatosak. Részünkről pedig egy gyermeki vagy egy testvéri-nővéri módon kifejeződő kapcsolat szükséges, mellyel az ő szolgálatának szenteljük magunkat, Fia dicsőségére. A skapuláré ezen kapcsolatokba való bekapcsolódásunk jele.

31. Mária korunkban való aktualitása azt jelenti, hogy megmutatja nekünk: hogyan hallgassuk Isten igéjét a Szentírásban és életünkben egyaránt, hogyan legyünk nyitottak Isten felé és miként legyünk közel testvéreinkhez és nővéreinkhez szükségleteikben egy olyan világban, amelyben egy sokarcú szegénység megfosztja őket méltóságuktól. Mária ezen kívül azt is megtanítja, hogy milyen a nő Istenhez vezető útja, s olyan nőként áll előttünk, aki Isten gyöngédségének ikonjává vált, s aki sok megpróbáltatáson ment keresztül, hogy Istentől kapott hivatását teljesíthesse. A szabadságnak és a szabadulásnak a jele ő mindazok számára, akik szorongattatásukban Istenhez kiáltanak. Részünkről pedig a skapuláré Mária felénk megnyilvánuló gondoskodása iránti bizalmunk kifejezése, mely jóakaratunkat bizonyítja, amellyel keresztségi elkötelezettségünkről szeretnénk tanúságot tenni és az ő gyermekeivé, testvéreivé és nővéreivé szeretnénk válni, s ugyanakkor kinyilvánítja azon vágyunkat is, hogy az ő erényeit, az ő szemlélődő lelkületét, az ő szívének tisztaságát ölthessük magunkra. Ilyen módon őbelé öltözve elmélkedhetjük Isten igéjét, ahogyan ő tette, és az ő Fiának tanítványaiként élhetünk Isten Országa műveinek szentelve magunkat, amely igazság és élet, szentség és kegyelem, igazságosság, szeretet és béke.

32. Ha hagyományunkban a skapuláré egyik kulcsfontosságú jelentése az, hogy Mária ruhájával őt magát öltjük magunkra, akkor ezzel együtt azt is állítjuk, hogy annak felvételét egy beiktatási szertartásként kell értenünk. Ezen a téren tágabb reflexióra lenne még szükség.

A skapuláré és önmagunk Máriára bízása
33. Amikor 1984. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén II. János Pál pápa a világot ismételten Máriának szentelte, azt a kifejezést használta, hogy „rábízni magunkat”. Más alkalmakkor pedig Máriához tartozásról, önmagunk neki szenteléséről, neki ajánlásáról, az ő szolgálatáról beszélt és arról, hogy az ő kezei közé helyezzük magunkat. Önmagunk rábízását úgy érthetjük, mint arra való kiválasztottságunkat, hogy Mária Kármeléhez tartozhatunk, s hogy a szemlélődésre és az imádságra kaptunk meghívást. Bár a Máriának szenteltség vagy önmagunk rábízása kifejezések nagyon hasznosak lehetnek arra, hogy a skapulárét megértessék, de erre még sok egyéb mód is alkalmas lehet a Kármelben Sokan az evangelizációval hozzák kapcsolatba a skapulárét. A skapuláré felvétele egyének és közösségek számára egyaránt lehet a megtérés folyamatának csúcspontja. Továbbá, a skapulárét a népi ájtatosság gazdag kontextusában is szemlélhetjük, ahogyan azt VI. Pál pápa „Evangelii Nuntiandi” apostoli buzdításában olvashatjuk, amit a Latin-Amerikai Püspöki Konferencia is ajánlott Puebla-ban (1979)95. Akik a skapulárét felveszik, azt szeretnék kifejezni, hogy nem önelégültek, hogy szükségét érzik Isten segítségének, és hogy ezt Mária közbenjárása által próbálják keresni. A skapuláré által pedig elérik azt, „Aki az Anyaszentegyházban Krisztus után a legkiválóbb és hozzánk legközelebb eső helyet foglalja el”.

Egy családi kincs
34. Az eddigiekből világosan beláthatjuk, hogy a skapuláré a karmelita család kincseinek egyike. Amikor a skapuláréról beszélünk, a Kármel nagy családjához való tartozást ki kellene emelnünk. Nem megfelelő úgy átadni a skapulárét, hogy kellőképpen meg ne értessük a kapott ajándék jelentését. Mivel a skapuláré egy jelkép, a jelentését érthetően meg tudjuk magyarázni. Különösképpen ki kellene hangsúlyozni azt is, hogy aki a skapulárét felveszi, azon kívül, hogy Máriától kegyelmekre számít, Vele kötelékben is kell, hogy éljen. Ha az ő ruháját öltjük magunkra, ezzel együtt arra is kell, hogy vágyódjunk, hogy az ö erényeit is magunkra öltsük. A skapuláré annak egyik eszköze, hogy az embereket Máriához, s ezáltal az ő Fiához vezessük.

III. Összefoglalás
35. A skapuláré átadásának 750. évfordulója, amit a Kármel ez évben ünnepel, mindannyiunk számára jó alkalom lehet arra, hogy erről az ajándékról és annak jelentéséről elmélkedjünk. A Kármelnek gazdag pluralizmusa lehetővé teszi máriás örökségünk sokarcú fejlődését. Mindnyájunkra, kármelitákra az a kihívás vár – amihez minden bizonnyal a Szentlélek segítségét meg is kapjuk -, hogy a Kármel karizmáját és örökségét inkulturáljuk. Egyszerűen azt szeretnénk kérni testvéreinktől, nővéreink közösségeitől – a hozzánk tartozó híveket is beleértve -, hogy imádságos és kreatív módon elmélkedjünk a skapuláré ajándéka fölött, különösen is hangsúlyt helyezve a skapuláré és rendi máriás örökségünk, valamint a skapuláré és az Egyházban betöltött aktív-kontemplatív szolgálatunk kapcsolatának keresésére.

36. Mária, Patrónánk, Anyánk és Nővérünk vegyen mindannyiunkat sajátos védőpalástjának oltalma alá, hogy az ö ruháját hordozva, eljuthassunk a szent hegyre, a mi Urunk, Jézus Krisztushoz, akik a neki való alávetettségben élünk.

 

2001. május 16.
Stock Szent Simon ünnepén – Aylesford, Anglia

 Joseph Chalmers O.Carm.

generális

Camilo Maccise OCD.
generális