1873. január másodikán Alenconban (Franciaország-Normandia) született. 15 évesen lépett a Lisieux-i kármelita zárdába. 1890-ben tett fogadalmat. Alázatos, evangéliumi egyszerűségű és Istenben bízó szerzetes volt. Szavával és példájával ezekre az erényekre tanította az újoncokat is. A lelkek üdvéért és az Egyház terjedéséért ajánlva fel életét 1897. szeptember 30-án halt meg. XI. Piusz pápa 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatta, majd ugyanazon év december 14-én a missziók védőszentjévé nyilvánította. II. János Pál pápa pedig 1997. október 19-én egyháztanító címmel tisztelte meg. Október 1-én van az ünnepe.

A szeretet tudományának doktora

Ha nem halt volna meg 24 évesen, s ha nem a Kármel klauzúrájában élt volna, a szüleink még személyesen is ismerhették volna. Annál is inkább, mivel Teréz nővérei közül Pauline (szerzetesi nevén Ágnes anya) 1951-ben, Céline (Genoveva nővér) pedig csak 1959-ben halt meg. Teréznek rajtuk kívül még két másik nővére is volt: Marie és Léonie. A családból mind az öt leány szerzetesnőként fejezi be életét.

„Jézus megváltoztatta (Teréz) szívét”

Hamarosan a második pótmamául választott Marie-t is el kell veszítenie, aki Pauline példáját követve ugyancsak a Kármelbe lép. A magára maradt Teréz ekkor azonban már nem egy újabb földi teremtménytől várja a mama szeretetének pótlását, hanem a menny felé fordul magányával. S a válasz – ahogyan önéletrajzában elmeséli – nem késlekedik. Először csak mély béke tölti el. 1886 karácsonyán aztán meggyógyul túlérzékenységéből is. Egyszerre felszabadul az önmagával való foglalkozás rabságából, mert szívét megváltoztatja a belé áradó isteni szeretet, amely képessé teszi őt arra, hogy a másoktól kapott szeretet önmaga számára való biztosítása helyett ő akarjon másokat megérteni és szeretni, s ebben keresse és találja meg a boldogságot.

Fél évvel később a keresztre feszített Krisztus képét szemlélve jut közelebb küldetése felismeréséhez. Megérti Jézusnak a lelkek iránti szomjúságát, s az a vágy ébred benne, hogy aktívan is közreműködjön abban, hogy Jézus kiontott Vére eljusson a bűnösökhöz. Néhány héttel később Jézus megérteti Terézzel, hogy elfogadta felajánlását: amikor egy többszörös emberölés miatt elítélt gyilkos, minden korábbi megátalkodottsága ellenére, élete utolsó pillanatában a bűnbánat jelét adja, válaszul Teréz imáira.

„Isten az, aki bennetek a szándékot és a végrehajtást is műveli” (Fil 2, 13)

Teréz már az imáira kapott eme válasz előtt is úgy érzi, hogy a Kármelben tudná legjobban betölteni a Jézustól kapott küldetését. Apja beleegyezését ugyan már megkapta, de sok akadály áll az isteni hívásnak való megfelelni vágyás elé: saját fiatal kora (hiszen még éppen hogy csak elmúlt 14 éves!); a nagybácsi és a Kármel elöljárójának akadékoskodása, valamint a püspök látszólagos közömbössége. Teréz azonban nem hátrál: egészen a pápáig elmegy, hogy Jézus hívására válaszoljon. Ám minden emberi ügyeskedése csődöt mond: a pápától csak azt a választ kapja, hogy úgyis úgy lesz, ahogyan a Jó Isten akarja… S valóban úgy lesz. De előbb meg kell tanulnia, hogy a Jézus hívására adott válasz lehetősége is Jézus ajándéka. Teréz mélységesen átéli próbálkozásai hiábavalóságát, s ezzel együtt az Istentől való teljes függés fájdalmas, de mégis békét hozó tapasztalatát. 1888. április 9-én azonban végre megnyílik előtte a lisieux-i Kármel klauzúrája.

Első évek a Kármel pusztaságában

Arra érez hivatást, hogy a bűnösök lelkének üdvét és a papok megszentelődését szolgálhassa a Kármel mindentől elzárt világában, az imádság és az önmegtagadás eszközeivel. Ezekre bőven nyílik alkalma a napi 7 óra kóruson töltött imaidő valamint az elöljárók vele szemben tanúsított szigorú bánásmódja révén. Késleltetik fogadalomtételének idejét. Édesapja súlyosan megbetegszik: elmezavarban szenved. Azt mondják: a legkisebb és legjobban szeretett lánya – Teréz – miatt. Bármennyire is szeretné, Teréz közvetlenül már nem tud segíteni rajta: meg kell elégednie azzal, hogy Céline nővére gondozza, s hogy lélekben apjával együtt hordozza a szenvedést. „A szenvedés kitárta felém karjait, és én szeretettel dobtam magamat eme karokba” – írja Teréz önéletrajzában a Kármelben töltött első éveiről.

Ám a Kármel nem csak a szenvedés pusztája, hanem az Istenben való gazdagodás kertje is. Az apjával való együttszenvedés révén a szenvedő Jézus Szent Arcának titkaiba nyer betekintést. Megérti, hogy Jézus dicsősége a földön a félreismerés és a semmibevevés közepette vált nyilvánvalóvá, s a földi élet üres látszat-dicsősége helyett, amely végül egy pillanat alatt szertefoszlik, ő maga az igazi dicsőségre kapott meghívást, amely során az ember arra hivatott, hogy magának Istennek a szentségében részesedjen, és amely soha el nem múlik.

A lisieux-i Kármel alapítónője, az 1891. december 5-én elhunyt Genovéva nővér példája a mindennapok apró dolgai és a külsőleg alig szembetűnő erények általi megszentelődés útját érteti meg Terézzel. Jézus, az ő „lelki igazgatója” azonban közvetlenül  – a napi megvilágosodások révén – is tanítgatja őt az életszentség „egészen egyenes, egészen rövid és teljesen új útjára”.

„Tudom már, hogy juthatok el hozzád, hogy tehetem magamévá a te (szereteted) lángját”

1893 februárjában Teréz nővére, Pauline lesz a kolostor priornője. Az új priornő bevonja Terézt a novíciák nevelésébe, s ez lehetőséget ad neki, hogy „felfedezését” másokkal is megossza, s a velük való beszélgetések révén ő maga is egyre jobban behatoljon annak igazságaiba.

A tökéletességet úgy mutatják be abban az időben a Kármelben, hogy az kemény önmegtagadások és áldozatok gyümölcse. Az Isten iránti szeretetet pedig úgy próbálják kifejezni, hogy a legbuzgóbb nővérek az isteni igazságosság áldozatául ajánlják fel magukat, hogy ilyen módon legyenek az emberek bűnei által megsértett isteni szentség kiengesztelésére. Teréz tiszteletben tartja környezete meggyőződését, de ő maga másra érez késztetést: az Irgalmas Szeretet áldozatául ajánlja magát az isteni igazságosság helyett. Megérti, hogy Jézus az ember hősies tettei helyett leginkább annak szeretetére vágyik, s ezért a félreismert isteni szeretetre adott válaszul úgy akarja Jézust szeretni, ahogyan még senki sem szerette Őt a földön. Megérti, hogy csak magának Jézusnak az isteni szeretetét befogadva teljesülhet eme vágya, s hogy a szeretet eme teljességére csak úgy tehet szert, ha a kicsi gyermek bizalmával és teljes önátadásával Jézus karjaiba veti magát, s ha minden apró alkalmat megragad a szeretet megélésére.

„Az Egyház szívében a Szeretet leszek, s így minden leszek!”

Élete utolsó másfél évében minden eddiginél mélyebb módon élheti meg a szeretetet: súlyos betegségei és hitellenes kísértései közepette azonosul a keresztre feszített Krisztussal és a hitüket elvesztett emberek szenvedésével. Korábbi vágyai – melyeket még Kármelbe lépése előtt, a megfeszített Krisztus képének szemlélése ébresztett szívében – így válnak valóra: Jézus valóban jegyesévé és a lelkek anyjává formálta őt.

Úgy tűnik, hogy halála után a többi – lehetetlennek tűnő – vágyai is beteljesültek: hogy nagy szent lehessen (X. Piusz pápa a „modern idők legnagyobb szentjének” nevezte, s a világmissziók védőszentjévé is választották); hogy kicsinysége ellenére úgy akarja megvilágítani a lelkeket, mint az egyházdoktorok (önéletrajzát már szentté avatását megelőzően lefordították a világ jelentősebb nyelveire, s már akkor mintegy 400 000 példány kelt el belőlük; II. János Pál pápa 1997-ben egyházdoktorrá avatta, válaszul az 50 püspöki kartól és a mintegy 107 országból érkezett kérésekre); hogy mind az öt világrészen hirdetni akarja az evangéliumot (ereklyéinek zarándokútjai révén a világ egyre több országába jut el, lelki megújulást szolgálva a lelkekben; reméljük, hamarosan hazánkban is így lesz majd!)…

S a csodák ezzel nem értek véget: csak most kezdődtek el igazán. Hiszen halála óta Terézt már nem kötik többé sem a klauzúra falai, sem pedig a test földi kötelékei; művei elterjedése és egyházdoktorsága révén pedig eléggé közismert már ahhoz, hogy egyre többen igényeljék segítségét „Jézus szeretete titkainak megismerésében”, s így küldetését – a mi érdekünkben – betölthesse. Úgy, ahogyan erről halála előtt nem sokkal így vallott: „Érzem, hogy nyugalomra térek… De leginkább azt érzem, hogy elkezdődik küldetésem, hogy megszerettessem a Jó Istent úgy, ahogyan én szeretem, hogy az én kis utam a lelkeknek adjam. Ha a Jó Isten meghallgatja kívánságaim, mennyországom a földön fog eltelni a világ végéig. Igen, mennyei boldogságom az lesz, hogy jót teszek a földön” (Utolsó beszélgetések, júl. 17).

Lisieux-i Szent Teréz ereklyéinek magyarországi látogatása

Az alábbiakban Lisieux-i Szent Teréz ereklyéinek magyarországi látogatására emlékezve abból a nyilvános beszélgetésből adunk közre néhány részletet, amely a budapesti kármelita templomban hangzott el 2007. szeptember 15-én. A házigazda Mihály atya volt, két beszélgetőtársa pedig: Rafael atya valamint az ereklye egyik magyarországi kísérője – Bágya Ferenc.

– Rafael atya, először is arról szeretnénk faggatni, hogy miért szoktuk Lisieux-i Szent Terézt előszeretettel „Kis Teréznek” nevezni? Ugye, e nevéhez ragasztott jelző nem pusztán arra szolgál, hogy őt megkülönböztesse Avilai Szent Teréztől, hanem valóban a lelkiségének egyik legfontosabb alapeleme a kicsiség?

– Ez a kicsiség Teréznél olyan, mint például Assisi Szent Ferencnél a szegénység. Mindkettő ugyanazzal a Jézus Krisztussal hivatott egybekapcsolni, csak Teréz kicsisége talán még inkább aktualizálva van a mai világhoz. Szent Ferenc korában mi volt a nagy probléma? – Akkor mindenki kereszténynek mondta magát, legalábbis Európa keresztények lakta területein, s gyakorta megesett, hogy az Egyház vezetői koruknak leghatalmasabb, leggazdagabb emberei voltak. Isten azonban Jézus Krisztusban feltárta Ferencnek, hogy kicsoda ő valójában. Isten a Szeretet, s ez a Szeretet Krisztus személyében vált felfoghatóvá, aki értünk szegénnyé tette magát. Ezt megértve és erre válaszolva Ferenc nem azért lett szegénnyé, hogy mindenki őt bámulja, hogy mennyi mindenről lemondott. Nem! Ferenc megértette, hogy az Istent kinyilatkoztató Jézus szegény volt, szegényen élt, és hogy ő ezzel a személlyel csak akkor kerülhet igazán mély kapcsolatba, ha ő maga szegénnyé válik. Miért? Mert a szeretett lény átalakítja a szerető szívét. Ha szeretek egy személyt, ha akarom, ha nem, valamennyire hozzá idomulok. És Ferenc ezért lett szegény, mert Jézusban felismerte azt, aki – mivel minket kimondhatatlanul szeretett – értünk szegénnyé lett.

Terézt azonban valami más fogta meg Krisztus személyében. Ő mindenekelőtt kicsiségről beszélt. Miért van ez így? – Teréz a mi korunk gyermeke. Ő, úgymond, az atomkor szentje, a modern idők legnagyobb szentje, ahogy Szent X. Piusz pápa mondja. Ebben a korban mások voltak a problémák, mint Szent Ferenc korában. Kis Szent Teréz korában már nyugodtan ki lehetett mondani, hogy Isten nem létezik, vagy ha létezik is, nem fontos, mert az ember már mindentől függetlenedhet, hiszen mindent tud biztosítani magának. Szegénység, nyilván most is akad bőven, de ennek oka nem a javak hiányában van, hanem azok megosztásában, helyesebben: azok meg nem osztásában. Mégis, már nem az a legfőbb probléma, hogy a kereszténység vezetői a világ uraiként élnek-e, hanem az, hogy az embert (legalábbis jó néhányukat) nem is érdekli, hogy Isten van-e vagy nincs. Ha létezik is még a vallás – vélik – meg fog szűnni hamarosan. A kommunista diktatúra idején nálunk is azt vélték, hogy csak idő kérdése és az Egyháznak vége lesz.

Teréz üzenete ehhez a korhoz szól, amikor leírja megtérését. Hogyan írja ezt le? -Leírásában azt érzékelteti, hogy Jézus azért lett kicsivé, hogy Teréz naggyá lehessen. Teréz elhagyja a gyermekséget, az infantilizmust, hogy kilépjen a gyermekség pólyáiból és megtanulja az evangéliumi gyermekséget, ami az igazi érettségre való eljutás. Hogyan lesz ez lehetséges számára? – Úgy, hogy Teréz megérti: Jézus is kicsivé tette magát értünk, emberekért. És ettől fogva Teréz is fel meri vállalni kicsiségét, a Másiktól való függőségét. S mindez nem jelenti azt, hogy most már nincsenek nagy vágyai. Dehogy! Éppen ezután lesznek csak igazán nagy vágyai! Isten azért lett emberré – mondják a görög atyák az első századokban, hogy az ember „istenné” lehessen. Teréz vágyai tehát még inkább megnőnek, méghozzá olyan dimenziókra, ahol meg is valósulhatnak. Ilyen módon Teréz, a korunkhoz küldött szent, aki a mai kor emberének legnagyobb problémájára megtalálja a választ, és kinyilatkoztatja azt, hogy ha az ember meg akarja tapasztalni a Szeretet-Istent, és kapcsolatba akar kerülni Vele, akkor neki is kicsivé kell válnia, ahogyan Jézus is kicsivé tette magát.

De mit jelent kicsivé tenni magunkat? – Nem azt, hogy „összemegyünk”, hanem annyit jelent, hogy elfogadom, hogy „korlátolt lény” vagyok, hogy szükségem van a Másikra, hogy Valaki Mástól függök, és ezt a függőséget elfogadom, s nem is akarok ebből kilépni. Persze ezt elméletileg nem elég megérteni, a tapasztalat kell, hogy meggyőzzön ennek helyes voltáról, ahogyan Teréznek is bizonyos tapasztalatokra kellett szert tennie ahhoz, hogy felismerje: mennyire függ Istentől, mennyire az Ő kezében van. Gondoljunk csak a hivatására! Egyrészt Jézus megadta neki a vágyat, hogy kármelita nővér akarjon lenni, másrészt viszont úgy tűnt, mintha egyáltalán nem segítette volna őt vágya megvalósulásában. Amikor Teréz Rómából visszajőve jó ideig hiába várja a kedvező választ, úgy értelmezi a saját helyzetét, hogy „a kis Jézus eldobta a labdáját a sarokba”. Nem azt mondta, hogy Isten elhagyta. Hanem hogy most Jézusnak úgy tetszett, hogy sarokba dobja a labdáját. S Teréz ezt a helyzetet elfogadta. S így értette meg, hogy még ama vágyai megvalósulását sem szabad ráerőltetnie Istenre, amelyeket Őtőle magától kapott. Az ő feladata csak az, hogy egyre jobban megnyíljon az előtt, amit Isten tenni akar ővele. S amikor ezt elfogadja, a Kármelbe lépés útja megnyílik előtte. Megtapasztalja, hogy Isten törődik vele, s hogy hatalmas és cselekvő Istenként nyilatkoztatja ki magát. De ennek megtapasztalásához előbb neki kicsivé kell válnia.

– Hogy lehet, hogy ez a „kicsi szent” ilyen nagy szent lett, hiszen az Egyház egyházdoktorrá nyilvánította őt, és ezzel olyan személyek mellé helyezte, mint Szent Ágoston, Nazianzi Szent Gergely vagy Aquinói Szent Tamás, akik hatalmas, ragyogó csillagai az Egyháznak és akik oly nagy hatással vannak mindmáig az Istenről való tudomány, a teológia alakulására? Hogyan lehet az, hogy az Egyház ilyen nagy tudósok mellé emelte Kis Szent Terézt?

– Igen, ez kétség kívül az egyik legnagyobb csoda, amit Isten Terézzel tett. Ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, elmondok néhány konkrétumot, ami az egyházdoktorság mivoltjára rávilágít.

1500 évig nem volt szükség semmilyen eljárásra ahhoz az Egyháznak, hogy valakit egyházdoktorrá nyilvánítsanak. Voltak az első századokban az egyházatyák, és azok közül a keleti és a nyugati egyház négy-négy egyházdoktort tisztelt: Szent Atanázt, Nagy Szent Vazult, Nazianzi Szent Gergelyt, Aranyszájú Szent Jánost illetve Szent Ambrust, Szent Ágostont, Nagy Szent Gergelyt, Szent Jeromost. Így volt ez meglehetősen sokáig. A Trentói Zsinat után úgy határozott az Egyház, hogy másoknak is megadja ezt a címet: először  Aquinói Szent Tamásnak, húsz évre rá pedig Szent Bonaventurának.

A XVIII. században két újabb egyházdoktor lett. A XVIII. század azért volt különösen is fontos, mert először ekkor fogalmazta meg az Egyház hivatalosan, hogy mik a feltételei annak, hogy valakit egyházdoktorrá nyilvánítsanak. Három feltételt határoztak meg. Az első, hogy kanonizált személy legyen; a második, hogy a tanítása „eminens”, vagyis kiváló legyen; a harmadik, hogy a pápa, vagy valamilyen egyetemes zsinat nyilvánítsa ezt ki. Az első és a harmadik dolog érthető, a második azonban már nem annyira világos. Mert mit jelent az, hogy valakinek a tanítására azt lehet mondani, hogy „eminens” tanítás? – Nos, ennek meghatározását a pápa a Szentek ügyeiért felelős Kongregációra bízta.

Ezek után az történt, hogy a XIX. században kilenc új egyházdoktor lett, a XX. században pedig Lisieux-i Szent Terézzel együtt összesen tíz. De a XX. század ismét egy újabb mérföldkövet jelentett. Amikor véget ér a II. Vatikáni Zsinat, akkor VI. Pál pápa üzent a Kármelita Rend generálisának, hogy időszerű lehetne a korábban feltett kérdése. Vagyis arról volt szó, hogy már korábban felmerült a kármelita generális atya részéről, hogy lehetne-e Avilai Szent Terézt egyházdoktorrá avatni, akkor is, ha nő? VI. Pál akkor azt válaszolta, hogy egyelőre nincs még itt ennek az ideje. Később azonban úgy látta, hogy nagyon is aktuális lehetne a felvetés, s csak az volt a kikötése, hogy Avilai Szent Teréz ne egyedül kapja meg az egyházdoktori címet. Így merült fel Sienai Szent Katalin neve. A kármeliták és a domonkosok ezek után elkészítették az egyházdoktorrá avatáshoz szükséges dokumentációt, és 1970-ben egy vagy két hét különbséggel először Avilai Szent Terézt, utána pedig Sienai Szent Katalint VI. Pál egyházdoktorrá nyilvánította. Tehát megvolt az első két női egyházdoktor a II. Vatikáni zsinat után!

Lisieux-i Szent Terézről már a 20-as években regélték egyes teológusok, hogy megérdemelné, hogy egyházdoktor lehessen, de mindig az volt a válasz, hogy Teréz női mivoltja az akadály. A két első női egyházdoktor kihirdetése után sokan úgy vélték, hogy most már könnyű lesz bárkit is egyházdoktorrá nyilvánítani, s nagy volt a versengés, hogy „ki fut be elsőnek”. Erre azonban VI. Pál pápa kijelentette, hogy nem lesz újabb egyházdoktorrá avatás egészen addig, míg az Egyház felül nem vizsgálja azokat a kritériumokat, melyeket erre vonatkozóan a XVIII. században szabott. Egészen II. János Pál pápáig kellett erre várni, aki a 80-as években egy újítást vezetett be ezen a téren, amikor azt mondta ki, hogy ezentúl már nem csak a Szentek ügyeiért felelős Kongregáció dönti el, hogy ki lehet egyházdoktor, hanem a Hittani Kongregáció is illetékes lesz az ügyben. Ezen kívül II. János Pál pápa azt is kérte a Hittani Kongregációtól, hogy dolgozza ki azokat az új kritériumokat, amelyek alapján majd dönthet egy-egy jelölt személyével kapcsolatban. Nos, a Hittani Kongregáció 1996-ra készült el az általa felállított hat új kritérium kidolgozásával, amelyekkel együtt természetesen érvényben maradtak a XVIII. században kinyilvánított feltételek is. Ahogy tehát mondtam, 1996-ra lettek készen az új kritériumok, és 1997-ben Terézt máris egyházdoktorrá avatták! Teréz egy olyan „vizsgán” ment tehát át, aminek korábban – az Egyház 2000 éves története során – még egyetlen egyházdoktort sem vetettek alá!

Mindebből érthető, hogy a Szentlélek nagyon nagy csodát tett azzal, hogy Kis Szent Teréz ezen a „vizsgán” átmehetett (s egyelőre, 10 évvel Teréz doktorrá avatása után még senkinek sem sikerült rajta kívül!), hiszen ő olyan valaki, aki fiatalon, 24 évesen halt meg, aki teológiát soha nem tanult, de még magasabb iskolai végzettsége sem volt, s ráadásul még nő is volt! És ez valóban egy nagyon reményteljes üzenet mindnyájunk felé, hogy az Egyházat olyan érzékennyé tette a Szentlélek a II. Vatikáni Zsinat után, hogy ki merte nyilvánítani, hogy egy ilyen „picike” lélek valóban méltó egy ilyen nagy címre. Micsoda alázat kellett ehhez az Egyház részéről és micsoda éleslátás! Azt hiszem, ez is egyik jele annak, hogy valóban a Szentlélek vezeti az Egyházat.

S hogy Teréz egyházdoktorrá avatása valóban nem véletlen volt, azt igazolja az a tény is, hogy II. János Pál pápa a Novo Millenio inuente kezdetű apostoli levelében kétszer is hivatkozik Terézre. II. János Pál eme írása egy prófétai irat, amiben a pápa felvázolja, hogy milyen alapvető tényezők kell, hogy irányítsák az Egyház életét és a teológiát ahhoz, hogy a harmadik évezredben is be tudja tölteni a hivatását. Ebben a dokumentumban a pápa főként a szenteket idézi, s közülük kettőt két alkalommal is. Az egyik Szent Ágoston, akiről még a nem hívők is tudnak, a másik pedig Lisieux-i Szent Teréz. Hadd idézzem, mit ír Terézről apostoli levelének harmadik fejezetében.: „ A szeretet valóban az Egyház szíve, miként azt jól megsejtette Lisieux-i Szent Teréz, akit éppen mint a «sciencia amoris» szakértőjét nyilvánítottam egyházdoktorrá”. Tehát kifejezetten még az egyházdoktorrá nyilvánításra is utal a pápa, s a szeretet tudománya szakértőjének nevezi Terézt. Igen, éppen ennek a szeretetnek a tudománya a leginkább szükséges ahhoz, hogy az Egyház betöltse a küldetését, hiszen a szeretet és a szeretet Lelke hivatott arra, hogy táplálja és irányítsa az Egyházat, hogy az be tudja tölteni a küldetését.

– Ugye, Teréz eme üzenetének egyetemes mivoltja ad magyarázatot arra is, hogy miért hordozzák az ő ereklyéit körbe a világon?

– Lisieux-i Szent Teréz ereklyéit nem azért hordozzák szerte a világon, mert az ő földi maradványai értékesebbek lennének, mint a többi szentek ereklyéi. Hanem mert Teréz által valami olyan aktuális, egyetemes üzenet szól minden keresztény felé, ami az Egyházba való beilleszkedésünkhöz, hivatásunk betöltéséhez alapvetően fontos lehet. Teréz Önéletrajzában azt vallja, hogy „..én leszek az Egyház szívében a szeretet”, s hogy ezt a helyet maga Jézus adta neki. Teréz mélységesen meg volt ennek igazáról győződve. De ennek mindez csak Teréz halála után nyilvánult ki. Nem arról van tehát szó, hogy Teréz milyen zseniális volt, hanem hogy hitte azt, hogy a Jézusban kinyilvánult Szeretet valóban mindenható: megteheti, amit csak akar, mert van hatalma hozzá, s meg is teszi, ha az ember kiszolgáltatja magát neki. És hogy Jézusnak miért esett éppen Terézre a választása? – Teréz erre azt válaszolja, hogy azért, mert nála tehetetlenebb személyt – vagyis olyan valakit, aki a maga képességeire és lehetőségeire joggal nem hagyatkozhat – nem talált erre a feladatra. Teréz emberileg teljesen „reménytelen” eset volt a rá váró mérhetetlenül nagy küldetéssel szemben. De nem magában bízott, hanem – elfogadva kicsiségét-függőségét – Istenbe helyezte bizalmát, s így vált alkalmassá arra, hogy a Szeretetet befogadja, hogy az – ahogyan Teréz az Önéletrajzában írja – hozzá lehajolva kielégülhessen, és így kinyilatkoztathassa magát Teréz életében és Teréz által. Teréz üzenete önmaga kicsiségének és Isten szeretete nagyságának mélységes megtapasztalásából fakad, s arra irányul, hogy feltárja: Isten a Szeretet, és hogy megszerettesse a Szeretetet.

– Rafael atya szavai után most egy olyan valakit szeretnék megkérdezni, aki Kis Szent Teréz ereklyéinek állandó magyarországi kísérője volt az elmúlt hetekben, s azt szeretném tőle kérni, hogy mondja el nekünk: mit tart a legfontosabbnak az elmúlt hetek eseményei közül.

– Először is azt szeretném elmondani, hogy óriási ajándék számomra, hogy részt vehettem ezen az úton. Ami a legmegkapóbb volt, az talán az, hogy láthattam, hogy mindenhol milyen óriási szeretettel fogadták Kis Szent Terézt, mily gondosan készültek, programokat csináltak. Például mikor az első állomásra, Tamásiba megérkeztünk, az utcán a déli órákban rengeteg ember volt díszbe öltözve: cserkészek zászlóval, énekkar, gyerekek, mind az utcán álltak és vártak. A forgalmat leállították, hogy be tudjunk kanyarodni. A templom hívei is az út szélén mécseseket gyújtogattak; olyan nagy készület volt és olyan megható volt! És akkor bementünk a templomba, mely színültig megtelt, bár mindez csak egy rövid látogatás volt. De ez mindenhol így volt amerre jártunk: nagyon sokan voltak, nagy-nagy szeretettel fogadtak és megérintették az ereklyét, és nagyon sokakat megérintett az ereklye. Nekem különleges adomány volt, hogy fotós lévén, lencsén keresztül, tehát közelről ott lehettem, és láttam az arckifejezéseket, és ez még külön plusz volt számomra.

– Mi az, amit számodra Kis Teréz látogatása személy szerint neked adott, hiszen Te nagyon sokat lehettél vele együtt?

– Igen, érdekes dolog, hogy a törökőri Kis Teréz templomban nőhettem fel, és mégsem ismertem Kis Terézt. Tudtam, hogy létezik, tudtam, hogy szent, de ilyen alaposan, mint ahogy most, nem ismertem. És ez az tulajdonképpen, amit kaptam tőle, hogy a különböző előadásokban az életéről beszéltek a tanításokban, és egyre jobban megvilágosodott számomra az ő alakja és tanítása, és egyre jobban megszerettem. És igen nagy vágyat érzek arra, hogy kövessem, vagyis, hogy az ő útját járjam. Ez első hallásra ugyan nagyon egyszerű, „kis út”, de ha belegondol az ember, kiderül, hogy ez nagyon nehéz. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az embernek összeszedettnek és tudatosnak kell lennie, s ez a mai világban, amikor mindenki rohan, és az események sodorják az embert, nagyon nehéz feladat. Megállni, és tudatosan, vagyis szeretetből cselekedni bizony nagyon nehéz, de nagy vágyat érzek, hogy csináljam.

– Van-e egy gondolat, amit Teréz által, az ő szavaiból vagy írásaiból kaptál, s ami segít abban téged, hogy az ő útját járjad?

– Van két zászló, amit magunkkal viszünk. Mindkettőn van egy mondat. Az egyiken az áll: „ A szeretet mindenre képes”. Hát ez maga itt egy segítség a mindennapi életben, hogy ha az ember szeret, akkor mindent meg tud tenni. A másik, hogy „ A bizalom csodákat művel”. És ezt tanultam meg tulajdonképpen Kis Teréztől, hogy én a saját erőmből nem vagyok képes az úton járni, vagy legalábbis ez nagyon nehéz, és sokat el is eshetek rajta, de ugyanakkor bízhatok a jó Istenben, és hogy egyedül az Ő segítségével tudok járni. Akárhányszor elesek, bízhatok a jó Istenben, hogy Ő fölsegít.

– Még egy olyan kérdésem lenne, hogy tudnál-e visszaemlékezni egy olyan konkrét esetre, ami különösen is megfogott Teréznek eme magyarországi útja során, s amit szívesen megosztanál velünk?

– Több is van, de van egy, ami számomra különösen is megdöbbentő, megható volt: amikor Veszprémben a börtönbe mentünk, s a szögesdróton is átjutottunk, s a szeretetnek sikerült mindent legyőznie, sőt még arra is engedélyt kaptunk, hogy forgassunk és fotózzunk. Valami fantasztikus élmény volt látni azt, hogy a börtönőrök hozták be az ereklyét. Oldalukon a gumibot, meg a bilincs, és ők vitték be, letették szépen az asztalra, és akkor jöttek a rabok. Megbilincselve nők, férfiak szépen sorba álltak. Énekeltünk, imádkoztunk, az atya beszélt, és utána egyesével megérintették az ereklyét, őrök és rabok. Utána szentképet kapott mindenki. Megdöbbentő és fantasztikus volt. Az atya pedig arról beszélt, hogy az Isten szeret téged, tudja, hogy ki vagy, és azt is, hogy mit csináltál, de most csak az a fontos, hogy az Isten szeret téged, és hogy indulj el…

– Hálásan köszönöm szavaitokat, amelyekkel megerősítettetek bennünket abban a vágyunkban, hogy Teréz „kis útjának” követői lehessünk.

DIVINI AMORIS SCIENTIA

II. János Pál pápa 1997. október 19-én kelt Apostoli levele, amellyel Kis Szent Terézt doktorrá avatja

1. Az irgalmasság Atyja Jézus Krisztus által a Szentlélekben árasztja ki az isteni szeretet tudományát. Ezt az ajándékot a kicsinyek és alázatosak kapják meg, hogy ismerjék meg és hirdessék az Ország titkait, amelyek rejtve vannak a tudósok és bölcsek előtt. Ezért ujjongott fel Jézus a Szentlélekben, hálát adva az Atyának, aki így rendelkezett (vö. Lk 10,21-22; Mt 11,25-26).

Az Anyaszentegyház is örvend, amikor megállapítja, hogy a történelem folyamán az Úr továbbra is kinyilatkoztatja magát a kicsinyeknek és az alázatosaknak. A Szentlélek által, aki „mindent átlát, még Isten mélységeit is” (1Kor 2,10), alkalmassá teszi választottait arra, hogy beszéljenek azokról a dolgokról, amelyeket „Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk (…), de nem az emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem ahogy a Lélek tanít, lelki embereknek lelkieket nyújtva” (1Kor 2,12.13). Így vezeti a Szentlélek az Egyházat a teljes igazság felé, ellátja különböző adományokkal, gyümölcseivel ékesíti, az evangélium erejével fiatalítja és alkalmassá teszi arra, hogy vizsgálja az idők jeleit. Így felelhet meg egyre jobban Isten akaratának (vö. LG 4,12; GS 4).
A kicsinyeknek egészen sajátos módon nyilatkoztatták ki az Ország titkait. Közöttük tündököl a Gyermek Jézusról és Szent Arcról nevezett Teréz, a Sarutlan Kármelita Rend fogadalmas nővére, akinek az idén ünnepeljük mennyei hazába vonulásának századik évfordulóját.
Életében Teréz „jelentőségteljes rejtett és titokzatos új fényeket” fedezett fel (MS A 83v) és az isteni Mestertől megkapta „a szeretet tudományát”, amelyet olyan sajátos eredeti módon fejtett ki írásaiban. Ez a tudomány fényesen igazolta, hogy mennyire ismerte az Ország titkát, és tapasztalta meg személyesen a kegyelmet. Az evangéliumi bölcsesség sajátos karizmájának tekinthetjük ezt, amelyet Teréz, mint a többi szent és hitmester, az imából merített (vö. Ms C 36r).

2. Századunkban gyorsan, egyetemesen és állandó jelleggel elfogadták életpéldáját és evangéliumi tanítását. Szinte koraérett lelki érettségét utánozta az Egyház, amikor életszentségét néhány év alatt elismerte. Tulajdonképpen X. Piusz írta alá 1914. június 10-én a boldoggá avatási per bevezető döntését; XV. Benedek 1921. augusztus 14-én kihirdette Isten Szolgálója erényeinek hősi fokát, mely alkalommal beszédet tartott a lelki gyermekségről; és XI. Piusz 1923. április 29-én boldoggá avatta. Kissé később, 1925. május 17-én ugyanaz a pápa szentté avatta a Szent Péter bazilikában hatalmas tömeg előtt. Kiemelte erényei ragyogását és tanítása eredetiségét. Két évvel később, 1927. december 14-én, sok hithirdető püspök kérését meghallgatva Xavéri Szent Ferenccel együtt a missziók védőszentjévé nyilvánította.
Ez az elismerés hozzájárult ahhoz, hogy a Gyermek Jézusról nevezett Teréz lelki kisugárzása növekedjék az Egyházban, és terjedjen el az egész világon. Sok Istennek szentelt életintézmény és egyházi mozgalom, főleg a fiatal egyházakban, védőszentnek és tanítómesternek választotta, lelki tanításából merített.
Tanítását gyakran foglalták össze a „kis út” név alatt. Ez nem más, mint az életszentség evangéliumi útja mindenki számára. Ezt az utat tanulmányozták a hittudósok és a lelkiség művelői. A Lisieux-i Szent védnöksége alatt székesegyházakat, bazilikákat, szentélyeket és templomokat emeltek és szenteltek az Úrnak az egész világon. Tisztelete virágzik a Katolikus Egyházban Kelet és Nyugat különféle rítusaiban. Sok hívő megtapasztalhatta közbenjárása erejét. Sokan tulajdonítják az ő közbenjárásának és életpéldájának a hivatás isteni kegyelmét, akik hivatást nyertek a papi szolgálatra vagy a megszentelt életre, főleg a missziókban és a kolostorokban.

3. Az Egyház Pásztorai, elődeimtől kezdve, akik ennek a századnak a pápái voltak, az ő életszentségét mindenkinek példaként ajánlották. Ugyanakkor kiemelték, hogy Teréz egy időben egyszerű és mély tanításával a lelki élet mestere. Ezt a tanítást az evangélium forrásaiból merítette az Isteni Mester vezetése alatt, és azután széleskörű hatékonysággal közölte az Egyházban testvéreivel és nővéreivel (vö. Ms B 1v-3r).
Lelki tanítását elsősorban önéletrajza közölte velünk. Élete utolsó éveiben három kéziratot szerkesztett. Ezekből állították össze és közölték „Egy lélek története” (Lisieux 1898) címen egy évvel halála után. Ez a könyv napjainkig tartó rendkívüli érdeklődést keltett. Önéletrajzát más írásaival együtt körülbelül ötven nyelvre fordították le. Ez tette ismertté Terézt a világ minden táján, a katolikus egyházon kívül is. Egy évszázaddal halála után a Gyermek Jézusról nevezett Teréz továbbra is korunk nagy lekiélet mesterei között szerepel.

4. Nem kell csodálkozni tehát, ha az Apostoli Szentszékhez sok kérés érkezett: tüntessék ki az Egyetemes Egyház Tanítója (egyházdoktor) címmel.
Néhány éve, főleg halála százados boldog évfordulója közeledtével, egyre számosabb kérés érkezett a Püspöki Konferenciák részéről; ezenkívül tanulmányi kongresszusokat tartottak, és bőven vannak publikációk, amelyek kiemelik Gyermek Jézusról nevezett Teréz rendkívüli bölcsességét és azt, hogy tanításával annyi férfit és nőt segít minden helyzetben megismerni és szeretni Jézus Krisztust és evangéliumát.
Ezeknek az adatoknak a fényében elhatároztam, hogy figyelmesen megvizsgáltatom, megvannak-e a Lisieux-i Szentben azok a kellékek, amelyek az Egyetemes Egyház tanítója cím megadásához szükségesek.

5. Ebben az összefüggésben örömmel emlékezem meg röviden Gyermek Jézusról nevezett Teréz életének néhány mozzanatáról. Franciaországban, Alençonban születik 1873. január 2-án. Két nap múlva megkeresztelték a Miasszonyunk (Notre-Dame) templomban Mária Franciska Terézia névre. Szülei Louis Martin és Zélie Guérin. Erényeik hősi fokát nemrég állapítottam meg. (A házaspárt 2008-ban boldoggá, 2015-ben pedig szentté avatták – a szerk.) Anyja 1877. augusztus 28-án bekövetkezett halála után Teréz az egész családdal Lisieux városába költözik, ahol apja és nővérei szeretettel veszik körül, egy időben igényes és gyöngéd nevelésben részesül.
1879 vége felé először járul a bűnbánat szentségéhez. 1883 Pünkösdjén egyedülálló kegyelmet kap: meggyógyul súlyos betegségéből a Győzedelmek Nagyasszonya (Notre-Dame des Victoires) közbenjárására. A lisieux-i bencés nővérek iskolájába jár. 1884. május 8-án volt elsőáldozó buzgó előkészület után. Ezt koronázta meg a Jézushoz fűződő benső egység kegyelmének sajátos megtapasztalása. Néhány héttel később, június 14-én ugyanabban az évben, a bérmálás szentségében részesül. Élénken tudatában volt annak, hogy mit jelent személyesen részesülni a Pünkösd kegyelmében a Szentlélek ajándékával. 1886 karácsonyán nagyon mély lelki élményben részesül, amelyet „tökéletes megtérésnek” nevez. Ennek köszönhető, hogy legyőzi az anyja elvesztése óta fennálló érzelmi törékenységét, és megkezdi „az óriás pályafutását” a tökéletesség útján. (vö. Ms A 44v-45v) Teréz szeretne szemlélődő életet élni a lisieux-i kármelben, mint nővérei, Paulina és Mária, de fiatal kora megakadályozza ebben. Egy olaszországi zarándoklat alkalmával, miután meglátogatta a loretói Szent Házat és az Örökváros helyeit, a pápa kihallgatáson fogadta a lisieux-i egyházmegye híveit is, 1887. november 20-án. Teréz gyermeki merészséggel kérte XIII. Leót, hogy 15 éves korában beléphessen a Kármelbe. 1888. április 9-én lép be a lisieux-i Kármelbe, ahol a következő év január 10-én magára ölti a Szűzanya rendjének ruháját, és 1890. szeptember 8-án, a Szűzanya születése napján (Kisboldogasszony) leteszi szerzetesi fogadalmát. Hiteles buzgalommal és hűséggel kezdi meg a Kármelben a tökéletesség útját, ahogy azt az alapító anya, Jézusról nevezett Teréz meghatározta: teljesíti a reábízott különféle közösségi feladatokat. Isten Szava világosítja meg. Különösen próbára teszi szeretett apjának, Louis Martinnek a betegsége, aki 1894. július 29-én meghal. Teréz így halad az életszentség felé, kihangsúlyozva a szeretet központiságát. Felfedezi és közli a gondjaira bízott újoncnőkkel a lelki gyermekség kis útját. Ezen haladva egyre inkább behatol az Egyház misztériumába, és Krisztus szeretetének vonzásában érzi magában az apostoli és misszionárius hivatás növekedését, amely arra készteti, hogy mindenkit magával vonzzon az isteni Jegyessel való találkozásra.
1895. június 9-én, Szentháromság ünnepén felajánlja magát áldozatul Isten irgalmas szeretetének. A következő évben április 3-án nagycsütörtökről nagypéntekre virradó éjjel jelentkezik először betegsége, amely halálát okozza. Teréz úgy fogadja, mint az isteni Jegyes titokzatos látogatását. Ugyanakkor belép a hit megpróbáltatásába, amely haláláig fog tartani. Amikor egészsége romlik, 1897. július 8-án leszállítják a betegszobába. Nővérei és más szerzetesnők feljegyzik mondásait. A türelemmel viselt fájdalmak és megpróbáltatások egyre erősödnek, míg 1897. szeptember 30-án este a halálban tetőznek. „Nem halok meg, belépek az életbe” – írta egyik lelki testvérének, Belliére atyának (244. levél). Utolsó szavai „Istenem, szeretlek” megpecsételik az életét.

6. A Gyermek Jézusról nevezett Teréz reánk hagyta írásait, amelyek jogosan kiérdemelték számára a lelki élet mestere minősítést. Főműve életének elbeszélése marad a három önéletrajzi kéziratban (Manuscrits autobiographiques A, B, C), amelyeket először Egy lélek története címen közöltek, és így lett azonnal világhírű.

Az „A” Kéziratot Jézusról nevezett Ágnes nővér, akkor a kolostor perjelnője kérésére írta, és 1896. január 21-én adta át neki. Teréz beszámol vallásos élményeinek szakaszairól: a gyermekkor első évei, elsősorban elsőáldozása és bérmálkozása, ifjúsága a kolostorba lépéséig és első fogadalmáig.
A „B” Kéziratot ugyanabban az évben írta a lelkigyakorlat idején nővére, Jézus Szívéről nevezett Mária kérésére. Ebben van a Lisieux-i Szentnek néhány legszebb, legismertebb és legtöbbet idézett oldala. Megnyilatkozik benne a Szent teljes érettsége. Az Egyházban – Krisztus jegyese és a lelkek anyja – betöltött hivatásáról beszél.
A „C” Kéziratot 1897 júniusában és július első napjaiban írta néhány hónappal halála előtt. Gonzága Mária perjelnőnek ajánlja, aki ezt tőle kérte. Kiegészíti az „A” Kéziratban mondottakat a Kármelben megéltekre vonatkozólag. Ezek az oldalak a szerző természetfölötti bölcsességét mutatják. Teréz életének ebből az utolsó szakaszából néhány fennkölt élményt vázol. Megható oldalakat ír a hitbeli megpróbáltatásáról: a tisztulás kegyelme ez, amely hosszú és fájdalmas éjszakába meríti, csak Isten atyai és irgalmas szeretetébe vetett bizalma világítja meg. Még egyszer, és anélkül, hogy ismételné magát, felcsillantja az evangélium fényét. Itt találjuk a legszebb oldalakat, amelyeket a bizakodó Istenre hagyatkozásnak, az istenszeretet és felebaráti szeretet egységének, az Egyházban betöltött missziós hivatásnak szentel.
A három különböző kézirat egyezik a tematikai egységben és élete és lelki útja fokozatos leírásában. Teréz ezekben közli eredeti önéletrajzát, amely lelkének története. Ebből tűnik ki, hogy Teréz életével Isten határozott üzenetet küldött a világnak. Megmutatta az evangélium útját, a „kis utat”, amelyet mindenki végigjárhat, mert mindenki hivatást kapott az életszentségre.
266 levelét őrizték meg, amelyeket rokonaihoz, szerzetesnőkhöz, misszionárius „testvéreihez” intézett. Teréz ezekben közli bölcsességét. A bennük kifejtett tanítás valóban a lelkivezetés mélyreható gyakorlata.
Írásai közt szerepel 54 költemény is. Köztük néhány mély hittudományi és lelkiségi mélységgel rendelkezik, amelyet a Szentírás sugallt. Ki kell emelni közülük a Szeretetből élek! (P 17) és Miért szeretlek, Ó, Mária (P 54) címűt, amely Szűz Mária útjának eredeti összefoglalása az evangélium szerint. Ehhez az irodalmi terméshez hozzá kell tenni még nyolc „Jámbor rekreációt”: ezek költői és színpadi alkotások, amelyeket a Szent írt és adott elő a Közösség előtt bizonyos ünnepek alkalmával a Kármel szokásai szerint. A többi írása között meg kell említeni huszonegy imáját. Nem feledhetjük el mondásainak gyűjteményét, amelyeket élete utolsó hónapjaiban mondott. Ezek a mondások, amelyek különféle szerkesztésben maradtak fenn, Novissima Verba, de Utolsó beszélgetések cím alatt is ismeretesek.

7. Ha komolyan vizsgáljuk a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz írásait és írásainak visszhangját az Egyházban, megállapíthatjuk a „kiváló tan” főbb vonásait, amelyek alapvető elemet képeztek az egyháztanítói cím megadásának.
Mindenekelőtt kiemelkedik Teréznél a bölcsesség sajátos karizmájának megléte. Ez a fiatal kármelita, valójában sajátos hittudományi képzettség nélkül, de az evangélium fényétől megvilágosítva, úgy érzi, hogy őt az Isteni Mester oktatja, aki – ahogy mondja – „a Tanítók Tanítója” (Ms A 83v), akitől meríti „az isteni tanításokat” (Ms B 1r). Érzi, hogy benne megvalósultak a Szentírás szavai: „Aki kicsiny, jöjjön hozzám (…); a kicsinyek irgalmat nyernek” (Ms B 1v; vö. Péld 9,4; Bölcs 6,6). És tudja, hogy oktatást nyert a szeretet tudományában, amely rejtve maradt a bölcsek és okosak előtt, de az Isteni Mester méltóztatott kinyilvánítani valamit a kicsinyeknek (Ms A 49r; vö. Lk 10,21-22).
XI. Piusz pápa Lisieux-i Terézt „pápasága csillagának” tekintette. Nem habozott kijelenteni a szenttéavatás napján tartott homíliájában, 1925. május 17-én: „…az igazság Lelke neki mindazt megnyitotta és feltárta, amit a bölcsektől és okosaktól el szokott rejteni, de kinyilatkoztatja a kicsinyeknek; mindez pedig – közvetlen elődünk tanúsága szerint – a felsőbb dolgok akkora ismeretét érdemelte ki, hogy másoknak is megmutathatta az üdvösség bizonyos útját” (AAS 17/1925/ 213. o.).
Tanítása nemcsak összhangban van a Szentírással és a katolikus hittel, de kitűnik („eminet”) elért mélységével és a bölcsességi szintézissel. Tanítása ugyanakkor az Egyház hitének megvallása, a keresztény misztérium megtapasztalása és az életszentség egyik útja. Teréz a keresztény lelkiség érett szintézisét kínálja fel; egyesíti a hittudományt és a lelki életet, erélyesen és tekintéllyel fejezi ki magát, a meggyőzés és a gondolatközlés nagy képességével. Ezt mutatja üzenetének befogadása és terjedése Isten Népe körében.
Teréz tanítása összefüggően fejezi ki és harmonikusan egyesíti a keresztény hit dogmáit mint az igazság tanítását és élettapasztalatot. Ezzel kapcsolatban nem kell elfelednünk, hogy az Apostoloktól áthagyományozott hitletétemény megértése – ahogy a II. Vatikáni Zsinat tanítja – a Szentlélek támogatásával halad előre az Egyházban: „egyre teljesebb lesz az áthagyományozott tények és igék értelmi megragadása, akár a hívők elmélkedése és tanulmányozása folytán, amikor a szívükben el-elgondolkodnak rajtuk (vö. Lk 2,19 és 51); akár a lelki dolgok bensőséges és élményszerű megértése folytán; akár azok igehirdetése alapján, akik a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos megtalálásának karizmáját” (Dei Verbum 8).
Lisieux-i Teréz írásaiban talán nem találjuk meg Isten dolgainak tudományosan kidolgozott bemutatását, mint a többi egyháztanítónál, de megfigyelhetjük a hit megvalósult tanúságtételét, amely bizakodó szeretettel fogadja Isten irgalmának leereszkedését és a krisztusi üdvösséget, és kinyilvánítja az Egyház misztériumát és szentségét.
Okkal lehet tehát felismerni a Lisieux-i Szentben az egyháztanító karizmáját, mind a Szentlélek adományában, amelyet azért kapott, hogy megélje és kifejezze hitélményét, mind pedig Krisztus titkának sajátos megértésében. Benne találkoznak az új törvény adományai, vagyis a Szentlélek kegyelme, amely a szeretetben működő élő hitben nyilatkozik meg (vö. Aquinói Szent Tamás, Summa Theol. I-II, q. 106, art. 1; q. 108, art 1).
Lisieux-i Terézre is alkalmazhatjuk azt, amit elődöm, VI. Pál mondott egy másik fiatal egyháztanítóról, Sienai Katalinról: „Ami leginkább meglepő a Szentben, az a beléöltött bölcsesség, vagyis az isteni igazság és a hit titkainak világos, mély és elragadó elsajátítása (…); ezt az asszimilációt elősegítették ugyan egyedülálló természeti adottságok, de nyilvánvalóan csodálatos ez, mert a Szentlélek bölcsessége karizmájának köszönhető” (AAS 62 /1970/ 675.o.).

8. Önálló tanításával és tiszta stílusával Teréz úgy jelenik meg, mint a hit és a keresztény élet hiteles tanítója. Az ő írásai, akárcsak a szent atyák mondásai, tanúskodnak a katolikus hagyomány éltető jelenlétéről, amelynek gazdagsága, amint a II. Vatikáni Zsinat mondja, „átárad a hívő és imádkozó Egyház gyakorlati életébe” (Dei Verbum 8).
Ha irodalmi műfaját nézzük, amely megfelel az ő neveltetésének és műveltségének, és ha az ő korának sajátos körülményei alapján ítéljük meg, Lisieux-i Szent Teréz tanítása akkor is gondviselésszerű összhangban látszik állni az Egyház leghitelesebb hagyományával, mind a katolikus hit megvallása, mind pedig a hiteles lelki élet előmozdítása terén, amelyet élő, közérthető nyelven ad elő valamennyi hívőnek.
Ő az evangéliumot sugározta a mi korunkban; küldetése volt az, hogy az Egyházat, Krisztus Titokzatos Testét tegye ismertté és szerettesse meg; segített abban, hogy a lelkek gyógyuljanak ki a janzenizmus aggályaiból és félelmeiből, amelyek Isten igazságosságát igyekeztek kihangsúlyozni inkább, mint irgalmát. Isten irgalmában szemlélte és imádta a többi isteni tulajdonságot, mert „még igazságossága is (és ez talán még jobban, mint a többi) szeretetének a hordozója” (Ms A 83v). Így ő élő képmása lett annak az Istennek, aki az Egyház imádsága szerint „azzal mutatja meg mindenhatóságát, hogy könyörületes és irgalmas hozzánk” (vö. Római misekönyv, Évközi 26. vasárnap könyörgése).
Még ha nincs is Teréznek tulajdonképpeni és kifejezett tanító műve, mégis a tanítás sajátos fénye tükröződik írásaiból, amelyek, mintha csak a Szentlélek karizmája által tennék, a kinyilatkoztatás üzenetének benső lényegét ragadják meg friss és eredeti látásmóddal, kiváló minőségű tanítást nyújtva.
Üzenetének magja tulajdonképpen az istenszeretet, a Szentháromságos Egy Isten misztériuma, határtalanul tökéletes önmagában. Ha hiteles keresztény lelki tapasztalat megegyezhetik a kinyilatkoztatott igazságokkal, amelyekben Isten közli magát, és az ő akaratának titkával (vö. Dei Verbum 2), azt kell mondani, hogy Teréz megtapasztalta az isteni kinyilatkoztatást, egészen addig, hogy hitünk alapigazságait szemlélje, egyesítve a szentháromsági élet titkával. A csúcson, forrás és cél gyanánt, ott a három isteni Személy irgalmas szeretete, ahogy Teréz kifejezi az ő Felajánlási aktusában az irgalmas Szeretetnek. Az alany részéről az alapozásnál ott áll a tapasztalat, hogy Jézusban az Atya fogadott gyermekei vagyunk; ez a lelki gyermekség leghitelesebb értelme, vagyis az istengyermekség megtapasztalása a Szentlélek hatása alatt. Még mindig az alapozásnál és velünk szemben ott áll a felebarát, a többiek, akiknek üdvösségéért együtt kell működnünk Jézussal és Jézusban az ő irgalmas szeretetével.
A lelki gyermekség közvetítésével meg lehet tapasztalni, hogy minden Istentől jön, hozzá tér vissza és Benne lakozik, mindenki üdvösségéért, az irgalmas szeretet misztériumában. Szentünknek ez a tanbeli üzenete, amelyet tanított és megélt.
Minden idők Egyháza szentjeinek esetében – akárcsak Teréz lelki tapasztalatában – a kinyilatkoztatás központja és teljessége Krisztus. Teréz ismerte Jézust, szerette, és jegyesi szeretettel megszerettette másokkal. Behatolt Jézus gyermekkora titkaiba, evangéliumának igéibe, a Szenvedő Szolga szenvedéseibe, amely belevésődött Szent Arcába, dicsőséges léte ragyogásába, eucharisztikus jelenlétébe. Megénekelte Krisztus isteni szeretetének minden megnyilatkozását, ahogy azt az evangélium elénk tárja (vö. PN 24, Jézus, Kedvesem, emlékezz).
Teréz sajátos megvilágosodásban részesült Krisztus titokzatos Testének valóságára, kegyelmi adományai (karizmái) sokféleségére – amelyek a Szentlélek ajándékai – és a szeretet kiváló erejére vonatkozólag, amely mintegy szíve az Egyháznak, amelyben rátalált szemlélődő és hithirdető hivatására (vö. Ms B 2r-3v).
Végül lelki tudományának legeredetibb fejezetei között említsük meg azt a bölcs kutatást, amelyet Teréz Szűz Mária titkának és útjának tanulmányozásában végzett. Itt jutott el azokhoz az eredményekhez, amelyek nagyon közel állnak a II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium kezdetű konstitúciója VIII. fejezetében kifejtett tanításához és ahhoz, amit én magam előtártam az 1987. március 25-én kelt Redemptoris Mater kezdetű enciklikámban.

9. Lelki tapasztalatának és tanításának fő forrása Isten Igéje az Ó- és Újszövetségben. Ezt ő maga vallja be, főleg akkor, amikor kiemeli az evangélium szenvedélyes szeretetét (vö. Ms A 83v). Írásaiban több mint ezer szentírási részletet tartanak számon: négyszázon felül az Ószövetségből és hatszázon felül az Újszövetségből.
Jóllehet nem volt felkészülve és nem állottak rendelkezésére a Szent Könyvek tanulmányozását és magyarázatát előmozdító eszközök, Teréz sajátos hittel és közvetlenséggel merült el Isten Igéjének elmélkedésében. A Szentlélek hatása alatt eljutott a kinyilatkoztatás mély ismeretére mind a maga, mind pedig mások számára. Szeretettel összpontosította figyelmét a Szentírásra – még a hébert és a görögöt is szerette volna ismerni, hogy jobban értse meg a Szent Könyvek szellemét és betűjét –, rámutatott arra, hogy milyen fontos a lelki életben a szentírási forrás, kiemelte az evangélium eredetiségét és frissességét, komolyan művelte Isten Igéjének lelki magyarázatát, mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben. Így fedezte fel az elrejtett kincseket, amikor magára alkalmazott szavakat és eseményeket, olykor természetfeletti merészséggel, mint amikor Szent Pál szövegeit olvasva (vö. 1Kor 12-13) felfedezte a szeretetre szóló hivatását (vö. Ms B 3r-3v). A kinyilatkoztatott Ige világosságánál Teréz zseniális lapokat írt az Isten- és a felebaráti szeretet egységéről (vö. Ms C 11v-19r); és azonosult Jézus utolsó vacsorán mondott imájával, amellyel közbenjárt mindenki üdvösségéért (vö. Ms C 34r-35r).
Tanítása egybeesik, amint már mondtuk, az Egyház tanításával. Leányka korától arra nevelték hozzátartozói, hogy vegyen részt az imában és a liturgikus istentiszteleten. Amikor felkészült első szentgyónására, első szentáldozására és a bérmálás szentségére, rendkívüli szeretetet tanúsított a hitigazságok iránt, és majdnem szó szerint megtanulta a Katekizmust (vö. Ms A 37r-37v). Élete végén saját vérével írta le az Apostoli Hitvallást. Így fejezte ki, hogy fenntartás nélkül ragaszkodik a hitvalláshoz.
A Szentírás igéi és az Egyház tanítása mellett Teréz ifjú korától „Krisztus Követésének” tanításából táplálkozott, amelyet, mint maga bevallja, majdnem kívülről tudott (vö. Ms A 47r). Döntő hatással voltak kármelita hivatásának megvalósítására az alapító anya, Jézusról nevezett Teréz lelki szövegei, főleg azok, amelyek a Terézi Kármel karizmájának szemlélődő és egyházi jellegét fejtik ki (vö. Ms C 33v). De egészen sajátos módon merített Teréz Keresztes Szent János misztikus tanításából, aki az igazi lelki mestere volt (vö. Ms A 83r). Nem kell csodálkozni tehát, ha ennek a két szentnek az iskolájában, akiket később egyházdoktorokká avattak, ő is a lelki élet mestere lett.

10. Lisieux-i Teréz lelki tanítása hozzájárult Isten országának kiteljesedéséhez. Életszentségének példája, az Anyaszentegyház iránti tökéletes hűsége, Péter Székével való teljes közössége, valamint a sok hithirdető testvér és nővér számára kiesdett sajátos kegyelmek – mindez sajátos szolgálatot tett Krisztus evangéliuma megújult hirdetésének és megtapasztalásának és a katolikus hit elterjedésének a föld minden népe között.
Nem kell hosszasan időznünk a terézi tanítás egyetemessége és üzenete széleskörű befogadása mellett, amely egy évszázad alatt történt, amely elválaszt halálától: mindezt bőségesen alátámasztották azokban a tanulmányokban, amelyeket az egyháztanítói cím megadása érdekében végeztek.
Ezzel kapcsolatban különös jelentősége van annak a ténynek, hogy az Egyház Tanítóhivatala maga nemcsak elismerte Teréz életszentségét, hanem felszínre hozta bölcsességét és tanítását is. Már X. Piusz azt mondta róla, hogy a „modern idők legnagyobb szentje”. Örömmel fogadta az „Egy lélek története” első olasz kiadását. Lelkesedett a gyümölcsökért, amelyeket a terézi lelkiség termett. XV. Benedek megállapította Isten Szolgálója erényeinek hősies fokát. Ez alkalommal rávilágított a lelki gyermekség útjára és dicsérte Terézben az isteni valóságok istenadta tudományát, amellyel másokat az üdvösség útjára tanított (vö. AAS 13 /192/ 449-452). XI. Piusz a boldoggá avatás és szentté avatás alkalmával kifejtette és ajánlotta a Szent tanítását, kiemelte a sajátos isteni megvilágosítást (Discorsi di Pio XI, I kt. Torino /1959/ 91) és az élet tanítómesterének nevezte (vö. AAS 17 /1925/ 211-214). XII. Piusz a lisieux-i bazilika felszentelésekor, 1954-ben többek között kijelentette, hogy Teréz tanításával egyenesen az evangélium szívébe hatolt be (vö. AAS 46 /1954/ 404-408). Angelo Roncalli bíboros, a leendő XXIII. János pápa, többször meglátogatta Lisieux-t, főleg párizsi nuncius korában. Pápasága idején több alkalommal kifejezte tiszteletét a Szent iránt, és rámutatott arra a kapcsolatra, amely az Avilai Szent és leánya, Lisieux-i Teréz tanítása között fennáll (Discorsi, Messagi, Colloqui, II. kt. /1959-1960/ 771-772). A II. Vatikáni Zsinaton a zsinati atyák többször hivatkoztak példájára és tanítására. VI. Pál a Szent születésének századik évfordulóján, 1973. január 2-án levelet intézett Bayeux és Lisieux püspökéhez. Ebben a levélben magasztalta Teréz példáját Isten keresésében, az imádság és a teológiai remény tanítómesterének nevezte, az egyházi közösség megélése mintaképének, ajánlotta tanítása tanulmányozását a tanítóknak, a nevelőknek, a lelkipásztoroknak, sőt a hittudósoknak is (vö. AAS 65 /1973/ 12-15).
Több alkalommal örömmel hivatkoztam én is a Szent alakjára és tanítására, különösen feledhetetlen lisieux-i látogatásomkor, 1980. június 2-án, amikor mindenkinek felhívtam a figyelmét: „Lisieux-i Terézről meggyőződéssel lehet állítani, hogy Isten Lelke lehetővé tette a szíve számára, hogy közvetlenül a mi korunk emberének kinyilatkoztassa az alapvető titkot, az evangélium valóságát. (…) A »kis út« a »szent gyermekség« útja. Ebben az útban valami egyedülálló dolog van, Lisieux-i Szent Teréz lángelméje. Ugyanakkor ebben igazolódott be és újult meg a legalapvetőbb és legegyetemesebb igazság. Az evangéliumi üzenetnek melyik igazsága lenne ugyanis valóban alapvetőbb és egyetemesebb, mint ez: Isten a mi Atyánk és mi gyermekei vagyunk”? (Insegnamenti di Giovano Paolo II, III/ 1kt. /1980/ 1659).
Egyszerűen utalunk arra, hogy századunk pápái szakadatlan sorozatban tanúskodtak a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz életszentségéről, tanításáról és üzenete egyetemes elterjedéséről. Mindez világosan rámutat arra, hogy az Egyház lelkipásztoraiban és híveiben elfogadta a fiatal Szent lelki tanítását.
A Szent tanításának egyházi befogadását jelzi az, hogy az Egyház rendes Tanítóhivatala sok dokumentumban hivatkozik tanítására, főleg akkor, amikor szó van a szemlélődő és hithirdető hivatásról, az igazságos és irgalmas Istenbe vetett bizalomról, a keresztény örömről, az életszentségre szóló meghívásról. Ezt tanúsítja tanításának jelenléte az új Katolikus Egyház Katekizmusában (127., 826., 956., 1011., 2011., 2558. pont). Ő, aki annyira szerette tanulni a katekizmusban a hitigazságokat, kiérdemelte azt, hogy a katolikus tanítás hiteles tanúi közé sorolják.
Teréz sajátos egyetemességgel rendelkezik. Személye, a bizalom és a lelki gyermekség „kis útjának” evangéliumi üzenete meglepő fogadtatásban részesül, amely meghaladott minden elképzelést.
Üzenetének hatása alatt állnak elsősorban olyan férfiak és nők, akiknek az életszentségét vagy erényeik hősi fokát az Egyház maga is elismerte, az Egyház lelkipásztorai, a hittudomány és a lelkiség művelői, papok és kispapok, szerzetesek és szerzetesnők, egyházi mozgalmak és új közösségek, férfiak és nők minden társadalmi állapotban és földrészen. Teréz mindenki számára megerősíti, hogy a keresztény misztériumot – amelynek tanúja és apostola lett az imádságban, amint ő maga merészen kijelenti „apostolok apostola” (Ms A 56r) – szó szerint kell venni a lehető legnagyobb realitással, mert térben és időben egyetemes értékkel bír. Üzenetének ereje abban áll, hogy kézzelfoghatóan bizonyítja: Jézus minden ígérete teljesen megvalósul a hívő emberben, aki bizalommal fogadja be saját életébe a Megváltó üdvözítő jelenlétét.

11. Mindezek az indítékok világosan bizonyítják a Lisieux-i Szent tanításának időszerűségét és üzenetének sajátos hatását századunk emberére. Ezen kívül néhány körülmény is jelentőségteljesebbé teszi kinevezését Tanítómesternőnek korunk Egyháza számára.
Mindenekelőtt Teréz nő, aki az evangéliummal foglalkozva rejtett kincseket tudott előhozni, mert felhasználta a női nem sajátját, a kézzelfoghatóságot és az életszerű és bölcs, mély visszhangot. Az evangélium bölcsességétől ragyogó szent nők sorában kiemelkedik egyetemességével.
Teréz emellett szemlélődő is. Kármele rejtekében élte meg a keresztény tapasztalat nagy kalandját, amíg meg nem ismerte Krisztus szeretetének hosszúságát, szélességét, magasságát és mélységét (vö. Ef 3,18-19). Isten azt akarta, hogy ne maradjanak rejtve titkai, mert képessé tette Terézt arra, hogy hirdesse a Király titkait (vö. Ms C 2v). Teréz életével tanúsította, és teológiailag megvilágította a szemlélődő élet szépségét, amely teljes önátadás Krisztusnak, az Egyház Jegyesének, és kifejezi Isten elsőbbségét a teremtett dolgok összessége felett. Teréznek rejtett élete volt, de titokzatos termékenységgel rendelkezett, amely terjesztette az evangéliumot és az Egyházat, és a világot megtöltötte Krisztus jó illatával (vö. LT 169, 2v).
Végül Lisieux-i Teréz fiatal volt. Az életszentség érettségét fiatalsága teljében érte el (vö. Ms C 4r). Mint ilyen lett az evangéliumi élet Tanítómestere, különös hatással a fiatalok életútjának megvilágításában, mert ők lesznek az evangélium előharcosai és tanúi az új nemzedékek előtt.
Gyermek Jézusról nevezett Teréz az Egyháznak nemcsak életkorban a legfiatalabb tanítója, de időben is legközelebb áll hozzánk. Ezzel is kihangsúlyozza azt a folytonosságot, amellyel az Úr Lelke küldi Egyházához hírnökeit, férfiakat és nőket, mint a hit tanítóit és tanúit. Valóban, akármennyire is változatos a történelem folyása és a visszahatások ellenére is, amelyeket ezek az egyes korok személyeinek életében és gondolatvilágában kiváltanak – nem veszíthetjük szem elől azt a folytonosságot, amely az Egyház Tanítóit összeköti: ők minden történelmi összefüggésben az evangélium tanúi maradnak, amely nem változik, és a Szentlélektől nyert világossággal és erővel hírnökei lesznek, hogy azt tisztaságban hirdessék kortársaiknak. Teréz az élő és lényeges igékre, hősi és hiteles tanúságtételre szomjazó korunk Tanítómestere. Ezért szeretik és befogadják más keresztény közösségek testvérei és nővérei is, sőt a nem keresztények is.

12. Ebben az évben ünnepeljük a Gyermek Jézusról és Szent Arcról nevezett Teréz dicsőséges halálának századik évfordulóját, és készülünk ünnepelni a 2000. év Nagy Jubileumát. Miután számtalan és tekintélyes kérvényt kaptunk főleg sok Püspöki Konferenciától a világ minden részéről, megkaptuk a hivatalos kérvényt is, a Supplex Libellust, amelyet 1997. március 8-án intézett hozzám Bayeux és Lisieux püspöke, valamint a Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Sarutlan Kármeliták Rendjének Általános Elöljárója és ugyanannak a rendnek az Általános Posztulátora, elhatároztam, hogy az ügyben illetékes Szenttéavatási Kongregációra bízom ennek az ügynek a sajátos kivizsgálását, amelynek célja megadni ennek a Szentnek az egyháztanítói címet, „praehabito voto Congregationis de Doctrina Fidei ad eminentem doctrinam quod attinet” (Const. Apost. Pastor Bonus, 73 = „elnyerve előbb a Hittudományi Kongregáció véleményét a kiváló tanításra vonatkozólag”).
Miután összegyűlt a szükséges dokumentáció, a két nevezett Kongregáció vonatkozó Tanácsában szembesült a kérdéssel: a Hittudományi Kongregáció 1997. május 5-én megvizsgálta a „kiváló tanítás”-t („eminem doctrina”-t), A Szenttéavatási Kongregáció pedig ugyanazon évben május 29-én megvizsgálta a sajátos „Positio”-t (az ügy iratcsomóját). Június 17-én ugyanezen kongregációk bíboros és püspök tagjai az általam ez alkalomra jóváhagyott ügymenetet követve diszkatériumközi teljes ülésre gyűltek össze, megvitatták az Ügyet, egyöntetűen fejezték ki kedvező véleményüket Gyermek Jézusról és Szent Arcról nevezett Szent Teréznek megadandó egyetemes egyháztanítói címre vonatkozóan. Személyesen közölte velem ezt a véleményt Joseph Ratzinger bíboros úr, a Hittudományi Kongregáció prefektusa és Msgr. Alberto Bovone, a Numidiai Caesarea címzetes püspöke, a Szenttéavatási Kongregáció alprefektusa.
Mindezeket figyelembe véve a múlt augusztus 24-én az Úrangyala elimádkozásakor több száz püspök jelenlétében és a világ minden részéből a XII. Ifjúsági Világnapra Párizsba gyűlt fiatalok megszámlálhatatlan tömege előtt személyesen akartam szándékomat bejelenteni, hogy a Gyermek Jézusról és Szent Arcról nevezett Terézt az egyetemes Egyház Tanítójává nyilvánítom a Missziók Világnapja ünneplése alkalmával (Rómában).
Ma, 1997. október 19-én a világ minden részéről érkező hívekkel telt Szent Péter téren számos bíboros, érsek és püspök jelenlétében az eucharisztia ünnepélyes megünneplése közben a Gyermek Jézusról és Szent Arcról nevezett Terézt az egyetemes Egyház Tanítójává nyilvánítottam a következő szavakkal: „Mi a Püspökségben több testvérünk és az egész világ sok krisztushívőnek óhaját teljesítve, kikérve a Szenttéavatási Kongregáció tanácsát, miután előbb meghallgattuk a Hittudományi Kongregációnak a kiváló tanításra vonatkozó véleményét, biztos ismerettel és érett megfontolással, valamint apostoli teljhatalmunkkal a Gyermek Jézusról és Szent Arcról nevezett Szent Teréz szüzet az egyetemes Egyház tanítójává nyilvánítjuk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Mindent kellőképpen elvégezve előírjuk, hogy ezt az Apostoli Levelet vallásos tisztelettel őrizzék, és teljes érvényét megőrizze most és a jövőben; és ezenkívül helyesen így ítéljenek és határozzanak, és bárki erre vonatkozólag eltérően kísérel meg tudva vagy tudatlanságból akármilyen tekintéllyel, az legyen hiábavaló és alaptalan.

Kelt Rómában, Szent Péternél, a halászgyűrű alatt, az Úr 1997. esztendejében október havának 19. napján, pápaságunk huszadik évében.

II. János Pál pápa