János ebben az időben azon gondolkodik, hogy átlép a Karthauzi Rendbe egy teljesebb szemlélődést, radikálisabban Istennek szentelt életet keresve. Ekkor mutatják be Jézusról nevezett Teréznek (Avilai) aki már megalapította az avilai Szent József zárdát, elkezdve ezzel reformját a női Kármelben s most is alapítási szándékokkal érkezett Medinába. S már ott hordja szívében a szándékot: reformált, az eredeti Regula szerint élő férfi kolostorok alapítását. S nem csak a vágyat, hanem már kezében van a Generális engedélye is két ház alapítására. Egyedül az erre vállalkozó szerzetesek hiányoznak még. Így meséli el maga Teréz ezt a Találkozást: „Ott tartózkodásom alatt engem állandóan foglalkoztatott a gondolat, hogy miképpen lehetne férfikolostort alapítanom. Mivel azonban nem volt hozzá emberem, nem tudtam hogyan kezdjek bele… Nem sokkal utóbb odaérkezett egy fiatal atya, aki Salamancában végezte tanulmányait. Egyik szerzetestársa, aki vele jött, igen épületes dolgokat mondott el nekem életmódjáról. Keresztről nevezett János testvér volt a neve. Hálát adtam érte az Úrnak, s mikor beszéltem vele, nagyon épültem rajta. Megtudtam tőle, hogy neki is szándéka belépni a karthauziakhoz. Erre én közöltem vele a terveimet, s nagyon kértem várjon addig, amíg az Úr ad nekünk férfikolostort. Figyelmeztettem arra, hogy ha már tökéletesebb életet akar élni, mennyivel jobb volna, ha azt saját rendjében tenné, s hogy mennyivel nagyobb szolgálatot tenne ezzel az Úrnak. Erre ő a szavát adta nekem, azon föltétel alatt, hogy nem kell soká várnia…” /Alapítások könyve: 3,17/.

János 1568 november 28.-án két másik testvérrel elkezdi az új életet Duruelóban. Új nevet vesz fel. Keresztről nevezett János. Az első évek hosszú órák imádságos csendjében és a környező falvakban, a szegény nép között töltött evangélizációval telnek. Hamar megszeretik őket egyszerűségükért, alázatukért, szegénységükért és azért a mélységért, melyet nem lehet elrejteni, mely az Istennel töltött órák eredménye. Keresztes Szent János lesz az újoncmester, nevelő, olyan hivatal, mely végig kíséri majd szinte egész életén. S mi ma már elmondhatjuk, halála után is.

1572-től 1577-ig a Megtestesülés kolostorban (Avila) lesz gyóntató, Szent Teréz Anyánk kérésére, aki ekkor priornő. Ezekben az években kiéleződött az ellentét ill. nézetkülönbség a régi szokások szerint élő kármeliták és a terézi reformot, új életstílust követő „sarutlanok” között. Mindez természetesen sok emberi gyengeség következménye is ill. a kor különböző felfogású reformtörekvései közötti különbségeké. Ne felejtsük a trentói zsinat utáni Spanyolországban vagyunk! Ennek az ellentétnek első áldozata éppen Keresztes János lesz, akit a „sarus” kármeliták elfognak és bebörtönöznek. Toledóban őrzik kilenc hónapig, emberhez méltatlan körülmények között. Meg akarják törni ellenállását, rábírni arra, hagyja fel a reformált életét. Éheztetik, nem kap ez idő alatt tiszta ruhát, nem járulhat szentségekhez, egy bűzös kis szobában raboskodik. Lázadónak, engedetlen szerzetesnek minősítik és éreztetik vele mit jelent ez. Arról beszél nekik, a többiek már feladták, Teréz reformjának vége, s maga Teréz is egy sarus női kolostor foglya. Jánost azonban nem törik meg.
Számára ez az idő a kegyelem ideje. Az Istennel való mély egész lényét átformáló találkozásé. Ekkor írja meg verseit melyek istenszerelemről, fényről beszélnek. Így emlékezik majd vissza később erre az időre: „egyet sem lehet megfizetni azok közül a kegyelmek közül melyeket Isten nekem adott azon a helyen, egy ilyen kis börtönnel, még akkor sem, ha évekig tartott volna.” kilenc hónap egy sötét szoba mélyén… mint az anyaméhben s valóban, egy születésnek a tanúi lesznek a börtönfalak: megszületik Keresztes János a Szent.

Mint írtuk, ekkor születnek versei, melyek a keresztény misztika csúcsai: a Szellemi páros ének, a Románcok, a Forrás. Ezeken kerestül élte meg hitét, bent szívében, Istenben, hiszen más lehetősége nem volt. Így tudta megőrizni ép elméjét, egészségét. Mikor érzi, hogy erői fogytán vannak sélete forog veszélyben, megszökik. A 137. Zsoltárhot írt magyarázatában, azonosulva a fogoly Izrael népével, ezt mondja erről az időről: „Alle me hirio el maor”, ott megsebzett engem a szeretet.
A börtönből való szökése után, andalúziába megy: El Calvario, Baeza, Granada, ezek az állomások jelzik dinamikus életének ritmusát, állomásait. Lelkivezető, elöljáró, a rendi nevelés felelőse. Mindezek nem gátolják meg abban, hogy tovább folytassa írói tevékenységét – a tőle segítséget kérők lelki igényeire, problémáira válaszolva – újabb versek ill. verseihez írt kommentárok születnek. 1586-ra befejezi írói munkáját. Kinevezik a Reform generálisi tanácsosának ezért átköltözik Segoviába. Itt mint a ház elöljárója új, egészséges kolostort épít, bővítí a házat, mely egyszerre ad othont a Rend tanulóinak, újoncainak, és a Rendi tanács számára. János atya itt hosszú órákat tölt el feladatai után egy barlangban, mely a hegyoldalra futó kertben található. A városból lejárnak hozzá az írók, filozófusok beszélgetni, közösen elgondolkodni a világ dolgairól. Ekkor kerül szembe Nicoló Dóriával és az általa képviselt, – az eredeti szentterézi életstílustól eltérő – törekvésekkel, melynek következménye az lesz, hogy 1591-ben megfosztják minden hivatalától és visszaküldik Andalúziába, sőt felmerül az a gondolat is, hogy Mexikóba küldik, ahol  a Kármel éppen alapítani készül. Keresztes János atya minden szó nélkül elfogadja az újabb megaláztatásokat.

Azonban hamarosan megbetegszik, elfertőződik egy lábsebe. Ilyen állapotban elmegy Ubedába kezeltetni magát, de már nincs segítség. 1591 december 14.-én meghal. Elmegy, hogy már az „égben énekelje a matutinumot”, ahogy mondta. Azt kérte még testvéreitől, akik körülvették ágyát, hogy az Énekek Énekéből olvassanak fel neki, az ekkor szokásos imádság helyett. Mikor meghallja, hogy a Matutinumra harangoznak, ajkához emeli a kezében lévő keresztet, megcsókolja és ezeket a szavakat suttogva hal meg: „In manus tuas, Domine, commendo spiritum meum”, Uram kezedbe ajánlom lelkemet. Sírja Segoviában az általa épített kolostorban látható.

X. Kelemen pápa 1675-ben boldoggá avatja, XII. Benedek pedig 1726-ban szentté. XI. Piusz 1926 augusztus 24.-én Egyházdoktorrá nyilvánítja. 1952 március 21.-én a spanyol költők Patrónusa lesz. II. János Pál pápa is elzarándokol sírjához s róla írja doktori értekezését: A hit Keresztes Szent János szerint.

Bevezetés Keresztes Szent János négy nagyobb művébe

Isten különös módon összekapcsolta Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János életét. Ez a két nagy misztikus nagyon sokat gazdagodhatott azáltal, hogy jó néhány éven keresztül megoszthatták egymással lelki tapasztalataikat. Ránk hagyott tanításuk – ahogyan lelki élményeik is – szerencsés módon kiegészítik egymást. A következőkben Keresztes Szent János nagyobb műveivel próbálunk röviden megismerkedni, melyek Szent Terézia írásaihoz hasonlóan a keresztény misztikának legmélyebb, de sokak számára a legkevésbé érthető kincseit jelentik.

Keresztes Szent János a lelki irodalomban örök értékűnek számító négy nagy költői-prózai művét granadai tartózkodása alatt alkotja meg. Meglepő eredménnyel végzi munkáját: mindössze négy esztendő leforgása alatt, kevés időráfordítással és sok tennivaló közepette írja meg azokat. Előzőleg már költői és írói képességeiről tanúságot tett Toledóban írott költeményeivel illetve az El Calvario kolostorában megfogalmazott rövid prózai írásaival. De csak Granadában – negyven-negyvenöt éves korában – válik nyilvánvalóvá, hogy nemcsak a költeményeket, hanem azoknak lírai és teológiai kommentárjait is milyen magas fokú tökéletességgel képes írásba foglalni.

Hogy miként keletkeztek ezek a művek?

Erre vonatkozóan Juan Evangelista atya tud leginkább útmutatást adni, aki a Szent titkárjaként segítette őt mind az elöljárói munkában, mind pedig írásainak másolásában. Tanúságtételében a következőképpen vall erről: Láttam, amint valamennyi könyvét írta, hiszen, amint mondottam, mellette éltem. A Kármelhegy útját és A lélek sötét éjszakáját itt írta a granadai házban, lassanként, sok megszakítással. Az élő szeretetlángot akkor írta, amikor provinciális volt, s azt is ebben a házban, doña Ana de Peñalosa kérésére; s tizenöt nap alatt írta meg, méghozzá sok elfoglaltság közepette…A Hová rejtőztél (A szellemi páros ének) volt az első, amit megírt, s ezt is itt írta; de a strófáit a toledói börtönben szerezte.  A titkár atya tanúságtételéből kiderül, hogy a misztikus doktor nem sok időt szentelhetett írásainak: s ez magyarázatul szolgál műveinek szerkesztésbeli fogyatékosságaira, melyeket el lehetett volna kerülni, ha szerzőjüknek van arra ideje, hogy gondosabban átnézze műveit.

Nem rendelkezünk egyetlen eredeti kézirattal sem. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a Szent egyfajta spontaneitással írja le első gondolatait, majd kiegészíti, kijavítja, s a margóra írott megjegyzésekkel látja el, végezetül pedig titkárjának vagy egy segítő személynek diktálja le immáron a maga végleges formájában. Ilyen módon pedig az elsőként leírt lapokat utólag megsemmisíti.   

Különleges műfajt alkot Keresztes Szent János négy nagy műve.

Valamennyi – költemény és próza csodálatos belső egysége. Nem arról van tehát szó, mintha néhány oldalas vers után a Szent más témával kapcsolatos gondolatait prózában tenné közzé, hanem ugyanazon tapasztalatok és gondolatok fejeződnek ki kettős módon egyszerre, hogy az isteni közlés kimondhatatlan gazdagságát a lehető legteljesebben fel tudja tárni, és az olvasóval a lehető legtöbbet megértessen afféle jó pedagógus módjára. Így Keresztes Szent János egyszerre tölti be a misztikus tapasztalatokkal rendelkező szent és a lelki tanítómester szerepét. Igaz viszont, hogy előzetesen nem egyszerre jöttek létre az egyes költemény-próza-párok. Toledói börtönében a Szent csak verseket ír, az El Calvario kolostorában pedig lelki mondásokat, tanácsokat fogalmaz meg kisebb írásaiban. Amikor Granadában tartózkodván lelki-irodalmi érettségének csúcsára jut, csak akkor alkotja egybe e két kifejezésformát a költemény és próza együttesébe.

A költemények közvetlenebbül tükrözik a misztikus tapasztalatot a maguk személyes, érzelmekkel teli, szuggesztív stílusában. Ugyanakkor feltételezik az olvasó részéről a leírt lelki valóságok előzetes dogmatikai és lelki ismeretét. A költő előszeretettel használja a szimbólumokat, mely a kifejezést élővé, érzelmekkel telítetté, tágabb jelentéstartalommal bíróvá teszi.

Ám a prózai kifejezésmód sem másodlagos; sőt, ennek köszönhetően hatolhatunk bele igazán a versek által leírt titkokba: a kegyelem, az isteni működés, az ember fokozatos megújulásának misztériumába. A tartalomtól függően teológiai, lírai vagy imádságos nyelvezetet alkalmaz az író. Jól megfigyelhető ez például A Kármelhegy útjának illetve Az élő szeretetláng prózájának összevetésében.

Hogyan érdemes olvasni ezeket a műveket?

Ahogyan első olvasói tették: vagyis először megismerték, hallgatták, énekelték, átimádkozták a verseket, aztán később elolvasták a hozzájuk írt kommentárokat is. Végül pedig ismét a versekhez tértek vissza, melyekben most már újabb, a magyarázatoktól ihletett világosságot, lelki táplálékot nyertek.

Mind a négy hosszabb műre egyaránt jellemző, hogy előszavukban a Szent olyan személyeknek ajánlja írását, akikkel együtt él, vagy akikkel gyakorta találkozik. A Kármelhegy útjának elején például nem nevez meg konkrét személyeket: … nekem nem célom mindenki számára írni, hanem csupán ennek a mi szent és az Eredeti Szabályt követő kármelhegyi rendünknek néhány tagját, azokat a férfi szerzeteseket és nővéreket tartom szem előtt, akik Isten kegyelméből ezen hegy útjára léptek. Ők kértek meg engem ugyanis arra, hogy írjam meg számukra ezt a könyvet.

Keresztes Szent János számára tehát nem jelent mást az írás, mint testvéreivel, nővéreivel való párbeszédének folytatását, vagyis – egyszerűen mondva – a szeretet gyakorlását. Tehát nem a lelkekért végzett munkája „mellett” ír, hanem e tevékenységét végzi írásaiban is az Istentől rábízottak javára. Azok pedig szintén részt vállalnak azok szövegének leírásában, másolásában illetve terjesztésében.  Ezen kívül a Szent szóban is tovább magyarázza írásait. Egyik szerzetestársa így vall erről később: Láttam, amint magyarázta a szerzeteseknek a Kármelhegy útját, amit oly nehéz megérteni. A Kármelhegy útja és A lélek sötét éjszakája című két összetartozó művet a szerzeteseinek dedikálja illetve kommentálja. A szellemi páros éneket és Az élő szeretetlángot viszont két nő részére írja: az elsőt Ana de Jesús kármelita perjelnőnek, a másodikat pedig egy Ana de Peñalosa nevű lelki gyermekének, akik maguk is egyfajta lelki barátságban lehettek egymással. Amikor Ana de Jesús anya 1584-ben kézhez kapja Az élő szeretetláng magyarázattal ellátott irományát, doña Ana de Peñalosa is kéri a szerzőt, hogy a hármójukat összekötő barátság nevében ő is kaphasson ajándékba egy számára dedikált költeményt a hozzá tartozó magyarázat szövegével együtt. Így keletkezik Az élő szeretetláng költemény-magyarázat együttes műve, amely A szellemi páros énekkel együtt sokkal inkább líraibb, érzelmekkel és lelki tapasztalatok leírásával telítettebb alkotás, mint az előző kettő.

Keresztes Szent János művei nem könnyen érthető olvasmányok.

Ő maga is tudja, hogy a „kifejezhetetlenről” írni sohasem lehet hálás feladat, de azon személyek iránt érzett szeretete, akiket lelki szükségükben maga előtt látott, győzött benne az írás és a helyes kifejezés érdekében tett szellemi erőfeszítés fáradalmai fölött.  A megértés nehézségeit úgy próbálja enyhíteni, hogy élőszóban továbbmagyarázza műveit. Számunkra – akik több, mint négy évszázaddal keletkezésük után olvashatjuk ezeket az alkotásokat – még nehezebb legyőzni a misztikus doktortól bennünket elválasztó távolságot. Annál is inkább így van ez, mivel minden személy többé-kevésbé korának embere, amely eltérő mentalitást, más társadalmi-lelki környezetet, sőt egy szerzetes esetében még egy sajátos életformából származó tapasztalatot is jelent. Nem szabad azonban könnyen feladni a mélyebb megértésért folytatott küzdelmet! Kevesen vannak olyan gondolkodók, akik Keresztes Szent Jánoshoz hasonló mélységben képesek bemutatni az embert: feltárni a saját ösztönei, érzései rabjaként megtapasztalható nyomorúságát, mind pedig az Istentől kapott hivatás méltóságát – az istenfiúságot -, és ennek fokozatos kifejlődését a kegyelem előtt megnyíló lélekben. A teológusok ma sem találhatnak nála fontosabb vonatkozási pontot a hit, a remény és a szeretet erényének mibenlétéről, megéléséről, kifejlődéséről írt tanítást illetően.  A keresztény életszentségről, az Istennel való egyesülésről alkotott helytelen elképzelésünket pedig azáltal tisztogatja meg, hogy egyáltalán nem elvont fogalmakat, még csak nem is különleges misztikus tapasztalatokat érti rajtuk, hanem egyszerűen a Szentháromság Személyeivel való kapcsolat teljes kibontakozását.

A megértés nehézségein tehát felül kell emelkednünk. Ebben segíthet minket egy, az ő igazi emberi arcát bemutató életrajz ismerete, de még inkább azoknak a tanácsoknak a figyelembe vétele, amelyeket Keresztes Szent János a műveiben maga fogalmaz meg azok számára, akik valóban törekednek arra, hogy megérthessék őt.

Ennek egyik feltétele – amint azt a Szent A szellemi páros ének bevezető soraiban írja -, hogy az olvasó a szerzőhöz hasonló lelki hozzáállással vegye kézbe műveit, különben: ha valaki ezeket a hasonlatokat nem olvassa ugyanolyan gyermeki, egyszerű lélekkel és jóindulatú megértéssel, mint amilyennel írva vannak, akkor hajlandó lesz azt hinni, hogy az illető, aki írta őket, nem volt eszénél, hanem félrebeszélt.  Vagyis megfelelő lelki hozzáállással rendelkező egyszerű olvasók jobban megérthetik őt, mint a „nagy műveltségű”, de lelkiségre nem törekvő emberek.  

Zavaró körülmény forrása lehet számunkra a szerző szűkszavúsága olyan témákra vonatkozóan, amelyet bővebben kifejtve szeretnénk olvasni. Ehhez járul az a tény is, hogy Keresztes Szent János olykor nem fejezi be művei kommentálását, csak éppen utal arra, hogy lehetne még mit írni az említettekkel kapcsolatban. Nos, eme hiányosságaira vonatkozóan ő maga válaszol egyik levelében, amikor ezt írja: Ami még hiányzik, ha ugyan hiányzik valami, az nem az írás vagy a beszéd, mert hiszen ebből rendesen több van a kelleténél, hanem a hallgatás és a cselekvés. Mert eltekintve ettől, a beszéd elszórakoztat, míg ellenben a hallgatás és a cselekvés összeszedetté tesz és erőt ad a szellemnek (levél a Beas-i nővéreknek, 1587. 11.22.). A szerző tehát nem az emberi kíváncsiságot igyekszik kielégíteni, nem is az olvasó irodalmi igényeire akar válaszolni, hanem egyszerűen segíteni akar azoknak, akik Istent valóban – életükben, cselekedeteikben is – keresik, ahol majd a Lélek a már elmondottakat személyesen fogja kiegészíteni, a már leírtak alapján megértetve a lélekkel azt, amit feltétlenül tudnia szükséges.

Keresztes Szent János műveinek olvasása megköveteli az olvasó egyfajta kreativitását is. A szerző ugyanis feltételezi, hogy az olvasó már rendelkezik bizonyos tapasztalattal a lelki dolgokban. A Szent nagyon jól tudja, hogy élő lelkiséget nem pótolhat lelki könyvek olvasása, ezért nem akarja győzködni olvasóit a lelki élet szükségességéről. Ezért nem tárgyalja a lelkiség olyan konkrét területeit sem, hogy például hogyan kezdjen valaki imádkozni, miként járuljon szentségekhez, vegyen részt a liturgiában, végezze apostoli munkáját, élje a közösségi életet vagy szervezze meg életrendjét. Konkrét gyakorlati tanácsok helyett a leglényegesebbre irányul a figyelme, ami az összes előbbi lelki kegyelmi eszköz mozgatója és éltetője: a hit, a remény és a szeretet erényére való megnyílás és annak gyakorlása. A szükséges lelki tapasztalat azonban nem látványos misztikus kegyelmeket feltételez, hanem inkább az őszinte szembesüléshez szükséges nyitottságot, amivel minden igazságot kereső lélek találkozhat különböző élményei által önmaga vagy mások életében: mint például az Istennel a hitben megélt kapcsolatában, a hit sötét éjszakájában vagy egyszerűen az érzékei benyomásai rabságában élő ember tapasztalatában.

Keresztes Szent János tanítását különböző műveiben egymást kiegészítő módon fejti ki. Ez megköveteli, hogy az olvasó ne csak egy-egy olyan általa kiszemelt résszel kerüljön kapcsolatba, amelyet éppen akkor megfelelőnek tart arra, hogy általa gyakorolhatónak tűnő praktikus tanácsokat nyerjen. Ahhoz, hogy Keresztes Szent János Istenről és emberről való tanítását helyesen értsük, szükséges azt művei és élete egészében megismerni és elhelyezni. Igaz ugyan, hogy az általa tárgyalt  témákat nemegyszer egymástól elszakítva mutatja be műveiben, hogy ilyen módon kisarkítva nagyobb meggyőző erővel mutassa be a lelki élet elengedhetetlen valóságait: például az önmegtagadás fontosságát A Kármelhegy útjában; a hit sötétségének megtapasztalását, valamint Istennek a lélekben végzett megtisztító tevékenységét főként A lélek sötét éjszakájában; a szeretetben való növekedés és egyesülés dinamikáját leginkább A szellemi páros énekben tárgyalja.

Nem feledhetjük el azonban azt sem, hogy Keresztes Szent János tanítását maga is a kinyilatkoztatás fényében tartja értelmezhetőnek. Ahogyan A Kármelhegy útjának előszavában írja: …nem számítok sem a tudományra, sem a tapasztalatra, mert egyik is, másik is csődöt mondhat vagy tévedésbe ejthet. De bár ennek a kettőnek a segítségét is igénybe akarom venni, Isten kegyelmével, a legfontosabb s a legnehezebben érthető kérdéseknél mindenütt a Szentírást fogadom le vezérül. Ennek nyomán ugyanis sohasem csalódhatunk, mert a Szentlélek szava szól belőle. De ha azért akár a Szentírás értelmezése körül, akár pedig azon kívül bármi tekintetben tévedésbe találnék esni, előre is kijelentem, hogy semmiképpen sem szándékom eltérni a katolikus anyaszentegyháznak felfogásától és tanításától. (Előszó, 2)

Keresztes Szent János személyiségét és tanítását megérteni akarván nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak egyik legkiválóbb ismerőjét és követőjét, aki oly nagyra vitte a Szenttől tanult misztikus tudományban, hogy hozzá hasonlóan őt is egyházdoktorrá nyilvánították: Lisieux-i Szent Terézről van szó. Ő a Szeretet Misztikus Doktorát tiszteli és követi Keresztes Szent Jánosban. Tőle tanulja – ahogyan Önéletrajzában is írja Keresztes Szent Jánosnak A szellemi páros ének strófáira utalva-, hogy a SZERETET oly hatalmas dolgokra képes, hogy hasznot tud húzni mindenből, amit csak bennem talál, jóból és rosszból egyaránt, és ÖNMAGÁVÁ tudja változtatni lelkemet… Milyen édes a szeretet útja.

Érdemes megemlékeznünk még a XX. század egyik nagy kármelita lelki mesteréről is, aki Szentünk legjelentősebb ismerői közé tartozik mind a Kármel három nagy egyházdoktora tanítását összegző szintéziséve, mind pedig az ő életének követésével. Ő -Marie-Eugène atya – így foglalja össze Keresztes Szent János tanításának lényegét: Keresztes Szent János nemcsak a „semmi” Doktora, az „éjszaka” Doktora; ő mindenekelőtt a szeretetnek a Doktora, a Szentléleké és a szereteté. Úgy is mondhatnám, hogy csak annyiban az „éjszaka” Doktora, amennyiben a Szentlélek Doktora, és amennyiben a Szentlélek követeli meg ezt az „éjszakát”

Szent II. János Pál pápa: „A hit útjainak tanítómestere”

Apostoli levél Keresztes Szent János halálának IV. centenáriumára

Keresztes Szent János Atyánk halálának négyszázadik évfordulója alkalmából Szent II. János Pál pápa Apostoli levelet intézett a Sarutlan Kármelita Rend akkori generálisához, Felipe Sainz de Baranda atyához és az egyetemes Egyházhoz abból az alkalomból, hogy 1990. december 14-én megkezdődtek az egy évig tartó megemlékezések Keresztes Szent János (1542-1591) halálának negyedik centenáriumáról. A dokumentum a L’Osservatore Romano 1990. december 14-i számában jelent meg, magyar fordítása először a Távlatok folyóirat 1991/1. számában (5-16. pontig) látott napvilágot, amelyet felhasználva és a fordítást kiegészítve (a fordító megjelölése nélkül) a Kármel újság közölte folytatásokban az 1992 áprilisától novemberéig megjelent számokban.

Bevezetés (1-4)

A hit tanítómestere és Isten élő tanúja, Keresztes Szent János jelen van az Egyház emlékezetében, manapság annál is inkább, mert most ünnepeljük négyszázadik évfordulóját annak, hogy bement a dicsőségbe 1591. december 14-én, amikor is megkapta behívóját az ubedai rendházból az Atya házába. Öröm az egész Egyháznak, hogy tanúságot tehet a szentség és bölcsesség bőventermő gyümölcseiről, amelyeket ez a fia folyamatosan terem számára élete példájával és írásainak világosságával. Valóban, Keresztes Szent János alakja és tanítása magára vonja a legkülönfélébb vallásos és kulturális közegek érdeklődését, s azok nála megtalálják a kellő fogadtatást és választ legmélyebb emberi és hitbeli törekvéseikre. Azt a reménységet táplálom tehát magamban, hogy ez a jubileumi megemlékezés hozzájárul ahhoz, hogy több fény vetüljön, és nagyobb elterjedés várjon az ő központi mondanivalójára: a hit, remény és szeretet isteni erényeiből forrásozó életre.
Ez a mindenkinek szóló üzenet a tereziánus Kármel örökségét és parancsoló küldetését képezi. Joggal tekinti a tereziánus Kármel Keresztes Szent Jánost Atyjának és lelki Mesterének. Példája életeszme. Írásai kincsesbányát jelentenek mindazok számára, akik manapság Isten arcát keresik. Tanítása végül is mindig időszerű üzenet, nevezetesen Spanyolország, az ő hazája számára, hiszen dicsőséget hoz annak nevére és irodalmára egyetemes jelentőségű egyháztanítói hivatásával.
Én magam különösen is vonzódást éreztem a fontiverosi Szent gyakorlatához és tanításához. Növendékpap-korom első éveitől kezdve biztos kalauzra találtam benne a hit ösvényein. Tanításának ez a jellege létfontosságúnak tűnik nekem minden keresztény számára, különösen olyan korban, mint a miénk, amely új utakat tör, de a hit birodalmát is kockázatnak és kísértéseknek teszi ki.
Amikor még mindig az a lelki légkör uralkodott, amelyet a kármelita Szent születésének négyszázadik évfordulója teremtett (1542-1942), és amikor Európa újjászületett hamvaiból, miután átment a háború sötét éjszakáján, kidolgoztam Rómában teológiai disszertációmat ezen a címen: A hit Keresztes Szent János szerint (Szent István Társulat, Budapest, 1991 – a ford.). Ebben elemeztem és megvizsgáltam a misztikus egyháztanító központi állítását: a hit az egyetlen közvetlen és méltó eszköz az Istennel való szeretetközösséghez. Már akkor megsejtettem, hogy Keresztes Szent János nemcsak a teológiai tanítás szilárd szintézisét adja nekünk, hanem a keresztény lét megvilágítását is annak alapvető vonatkozásaiban, mint az Istennel való szeretetközösség, az ima szemlélődő dimenziója, az apostoli küldetés teológiai ereje, a keresztény reménység előrefeszülő lendülete. Spanyolországi látogatásom alkalmával 1982 novemberében Segoviában abban az örömben volt részem, hogy adózhattam emlékének a római vízvezeték elevenséget kölcsönző díszlete alatt, s kifejezhettem tiszteletemet ereklyéi iránt az ő sírjánál. Ott újra kinyilváníthattam az ő tanításának lényegét kifejező üzenetét az egész Egyház, Spanyolország, a Kármel számára: a hit nagy üzenetét. Élő és erős hit ez, amely keresi és megtalálja Istent Fiában, Jézus Krisztusban, az Egyházban, a teremtés szépségében, a csend imájában, az éjszaka sötétjében és a Lélek tisztító lángjában.
És most, hogy halálának négyszázadik évfordulóját ünnepeljük, újra csak úgy van rendjén, ha figyelünk erre a mesterre. Szerencsés találkozás folytán útitársunkká szegődik a történelemnek abban a szakaszában, a kétezredik év küszöbén, amikor eltelt egy negyedévszázad a II. Vatikáni Zsinat bezárása óta, amely elkezdte és magára vállalta az Egyház megújítását tanításának tisztaságában és életének szentségében. „Az Egyház feladata ugyanis az – mondja a Zsinat –, hogy a Szentlélek vezetése alatt szüntelenül megújítva és megtisztítva önmagát, jelenlévővé és szinte láthatóvá tegye az Atyaistent és emberré lett Fiát. És ezt elsősorban az eleven és nagykorúvá érett hit tanúságával lehet elérni, vagyis olyan hittel, amelyet már úgy neveltek, hogy világosan ismerje az ellenvetéseket és megoldja azokat.” (Gaudium et Spes 21)
Isten és Krisztus jelenléte a Lélek tisztító és megújító vezetése alatt, megvilágosodott és nagykorúvá érett hit megtapasztalása: nem ez igazából Keresztes Szent János tanításának a lényege és az ő üzenete a mai kor Egyháza és emberisége számára? Megújítani és új életre kelteni a hitet: ez képezi azt a nélkülözhetetlen alapot, amely szükséges ahhoz, hogy szembenézzünk azokkal a nagy feladatokkal, amelyek a ma Egyháza előtt tornyosulnak: Krisztusban megtapasztalni Isten üdvözítő jelenlétét magának az életnek és a történelemnek a mélyén; újra fölfedezni az ember humán állapotát és isteni eredetét, meghívását az Istennel való szeretetközösségre, amely méltóságának végső oka; új evengélizálást végezni, kezdve a hívek újra evangélizálásán, mindinkább megnyitva a szívüket Krisztus tanítása és világossága előtt. Keresztes Szent Jánost az Egyházban és a kultúrvilágban számtalan nézőpontból ismerik. A spanyol nyelv írója és költője, művész és humanista. Mély misztikus tapasztalatokkal rendelkező ember, teológus és szellemes exegéta. Lelkiatya és lelkivezető. Mint a hit útjainak tanítómestere, személyisége és írásai világosságot árasztanak mindazokra, akik Isten megtapasztalására törekszenek a szemlélődésben és testvéreik érdek nélkül való szolgálatában. Kiemelkedő költészetében, elméleti fejtegetéseiben – A Kármelhegy útja, A lélek sötét éjszakája, A szellemi páros ének és Az élő szeretetláng –, akárcsak rövid és velős írásaiban – az Aranymondások, a Tanácsok és a Levelek, – a Szent a lelkiség és a keresztény misztikus tapasztalat egyik fő művét hagyta ránk. Ugyanakkor az anyagoknak és témáknak ebben a bőségében figyelmünket a központi mondanivalóra akarom irányítani: az élő hitre, a keresztény ember útikalauzára, az egyetlen fényességre a megpróbáltatások sötét éjszakájában, a Lélek által táplált lobogó lángra.
Amint a Szent életével tanúsítja, hitből születik az imádás és a dicséret; hitből fakad egész létünk emberi realizmusa és transzcendenciára való hajlama. Az a szándékom tehát, hogy „a tanító Szentlélek” (A Kármelhegy útja II., 29.1) világosságánál és Keresztes Szent János bölcseleti stílusával összhangban megmagyarázzam a hitről szóló tanításának néhány szempontját, hogy megosszam az ő üzenetét a ma élő férfiakkal és nőkkel a történelemnek ebben a kihívásokkal és reményekkel teljes órájában.

I. A hit tanítómestere

(5) Történelmi életkörülményei lehetőségeket és ösztönzéseket jelentettek Keresztes Szent János testvérnek, hogy teljesen kibontakoztassa hitét. Élete során (1542-1591) Spanyolország, Európa és Amerika számára a buzgó és teremtő vallásosság új korszaka nyílik; ez az evangéliumi terjeszkedés és a katolikus reform időszaka, de ugyanakkor a kihívások, az Egyházon belüli szakadások, a belső és külső konfliktusok időszaka is. Az Egyháznak ebben az időben választ kell adnia súlyos és sürgős elkötelezettségek hívására: a nagy Trentói Zsinat tanbeli és egyházfegyelmi reformja; az új amerikai földrész, amely evangelizálásra vár; a vén Európa, ahol meg kell erősíteni a keresztény gyökereket.
Keresztes Szent János élete ebbe a változatos és tapasztalatokkal gazdag történelmi keretbe illeszkedik bele. Gyermek- és ifjúkorát nagy-nagy szegénységben élte le, Fontiverosban, Arévalóban és Medina del Campóban kétkezi munkával készült fel az életre. Követte kármelita hivatását; egyetemi tanulmányait a salamancai egyetemen végezte. Rögtön utána gondviselésszerűen találkozik Jézusról nevezett Terézzel: csatlakozik a Kármel reformjához, és új életformát kezd a duruelói első kármelita kolostorban. Ő az első sarutlan kármelita férfi: viszontagságok és különböző nehézségek várják a születő szerzetesi családban, amelynek mestere, nevelője, gyóntatója a Megtestesülésről nevezett avilai kolostorban. A toledói börtön, a magány az andalúziai El Calvarióban és La Penuelában, apostolkodása különböző kolostorokban, elöljárói munkássága mind-mind személyiségét alakítják, aminek lírai kifejezései költeményei és írásaihoz fűzött magyarázatai; közben egyszerű vándorszerzetesként végzi apostoli munkáját. Alcalà de Henares, Baeza, Granada, Segovia és Ubeda azok a helységnevek, amelyek felidézik gazdag belső életét, papi szolgálatát és lelkivezetői tevékenységét.
Keresztes Szent János gazdag élettapasztalatával nézett szembe kora egyházi helyzetével: nyitott magatartást fogadott el. Élete végén felajánlkozott, hogy Mexikóban hirdeti az evangéliumot; már készül arra, hogy terveit megvalósítsa, de a betegség és a halál megakadályozzák ebben.

(6) Juan de Yepes kora sürgős, súlyos lelki problémáira azzal válaszol, hogy vállalja a szemlélődő életet. Ezzel a lépésével nem menekül el az emberi és keresztény felelősség elől; ellenkezőleg: amikor megteszi ezt a lépést, késznek mutatkozik arra, hogy teljes öntudattal megélje a hit központi magvát: keresni Isten arcát, hallgatni és teljesíteni szavát, a felebarát szolgálatára szentelni életét.
Megmutatja nekünk, hogy a szemlélődő életformában a keresztény teljesen megvalósíthatja magát. A szemlélődő nem szorítkozik kizárólag az imádság hosszú óráira. A kármelita szent társai és életrajzírói dinamikus képet rajzolnak róla: ifjúságában megtanulta a betegápoló és kőműves mesterséget, a kertészetet és a templomdíszítést. Már mint felnőtt, elöljárói és nevelő szolgálatát teljesítve, mindig figyelemmel volt testvérei lelki és anyagi szükségleteire. Gyalog hosszú utakat tett meg, hogy a sarutlan kármelita nővérek lelki támasza legyen, meg volt ugyanis győződve szemlélődő életük egyházi értékéről. Keresztes Szent Jánosnál mindent össze lehet foglalni ebben a mély meggyőződésben: egyedül Isten ad értéket és ízt minden tevékenységnek, „mert ahol nem ismerik Istent, nem ismernek semmit”.
Ezért az Egyház szükségleteit a legjobban életével és írásaival szolgálta, teljesítve sajátos szemlélődő kármelita hivatását. Így élt János testvér nővérei és testvérei társaságában a Kármelben: imádságban, csendben, szolgálatban, józan mértéktartásban és lemondásban. Mindezt átjárta a hit, a remény és a szeretet. Jézusról nevezett (Avilai) Szent Terézzel megvalósította és megosztotta a kármelita karizma teljességét. Ők ketten együtt továbbra is az élő Isten kiváló tanúi az Egyházban.

(7) A hit táplálja a szeretetközösséget és a testvérekkel folytatott párbeszédet, hogy segítse őket az Istenhez vezető úton. János testvér az igazi hitre nevelő mester volt. Be tudta vezetni a személyeket az Istennel való bensőséges kapcsolatba, megtanítva nekik, hogyan fedezhetik fel Isten jelenlétét és szeretetét a kedvező és kedvezőtlen körülmények között, a buzgóság pillanataiban éppúgy, mint a látszólagos vigasztalanság korszakaiban. Kiváló lelkek járultak hozzá, mint Avilai Teréz, akinek vezetője volt misztikus tapasztalata utolsó állomásain; de más mély lelkiségű személyeknek is, a hit és a népi jámborság képviselőinek, mint amilyen pl. Anna de Penalosa volt, akinek Az élő szeretetláng c. költeményét ajánlotta. Isten megáldotta kellő tulajdonságokkal, hogy lelkivezetői és hitre nevelő küldetését teljesíthesse.
Keresztes Szent János igyekezett megvalósítani korában a hit igazi pedagógiáját, hogy megszabadítsa azt a reá leselkedő veszélyektől. Egyrészt a túlzott hiszékenység veszélyétől: egyesek ugyanis minden megkülönböztetés nélkül a magánkinyilatkoztatásokra vagy az evangéliumtól és az Egyháztól idegen szubjektív mozgalmakra hagyatkoztak; másrészt attól a hitetlenségtől, amely a szívkeménység miatt képtelenné teszi őket arra, hogy megnyíljanak a misztériumnak. A misztikus Doktor, felülmúlva ezeket a nehézségeket, példájával és tanításával segít, hogy megerősödjünk a keresztény hitben, hogy – amint a II. Vatikáni Zsinat kívánja – rendelkezzünk a felnőtt hit sajátosságaival: személyes, szabad és meggyőződéses hit ez, amelyhez egész lényünkkel csatlakozunk; egyházi hit, amelyet megvallunk és ünneplünk az Egyházzal való közösségben; imádkozó és imádó hit, amely az Istennel való szeretetközösség tapasztalatában érlelődött; szilárd és elkötelezett hit, amely a következetes erkölcsi életben és a szolgálatban nyilatkozik meg. Ez az a hit, amelyre szükségünk van, és amelyről Keresztes Szent János személyes tanúságot tesz, ugyanakkor e hitről szóló tanítása is mindig időszerű.

II. Az élő Isten tanúja

(8) Keresztes Szent János Isten szerelmese. Bensőséges, meghitt módon társalgott Vele, és állandóan Vele beszélgetett. Szívében és ajkán hordozta őt, mert Isten volt igazi kincse, legvalóságosabb világa. Mindenekelőtt, mielőtt hirdetné és énekelné Isten misztériumát, az Ő tanúja; ezért beszél róla szenvedéllyel és rendkívüli meggyőző erővel: „Fontolgatták azok, akik hallgatták, miért is szólt úgy Istenről és hitünk titkairól, mintha testi szemével látta volna Őt.” (Szentté avatási akták) Hála a hit ajándékának, a misztérium tartalma élő és valós világot alakított ki a hívő számára. A tanú azt hirdette, amit látott és hallott, amit szemlélt, a próféták és az apostolok tapasztalatát utánozva (vö. 1Jn 1,1-2).
Miként ők, a kármelita Szent is rendelkezett a hathatós és átható szó ajándékával; nemcsak képes volt kifejezni és közölni tapasztalatát szimbólumokban és költeményekben, szép és líraiságban gazdag költeményeiben, hanem „fényt és szeretetet hordozó” szavai kiváló bölcsességet közvetítettek, „szívhez szóltak édes és szerető szavai”, „fényt és szeretetet árasztottak az útra”. (Fény- és szeretetszavak, bevezetés)

(9) A misztikus Doktor hitének elevensége és realizmusa a kereszténység központi misztériumainak továbbadásán alapul. A Szent egyik szemlélődő kortársa állította: „Úgy tűnik, a misztériumok közül leginkább kedvelte a Szentháromság és Isten Fia megtestesülésének titkát.” Szemlélődésének forrása az Eucharisztia volt, különösen is Szent János evangéliumának 17. fejezete, ennek 3. verse: „Ez az örök élet, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldöttél, Jézus Krisztust.”
Keresztes Szent János mint teológus és misztikus a Szentháromság és a Megtestesülés misztériumát lelki élete és vallásos költészete tengelyévé tette. Felfedezi Istent a teremtésben és a történelem tényeiben, mivel keresi őt és hittel befogadja lénye legmélyére: „Az Ige Isten Fia; az Atyával és Szentlélekkel együtt lényegileg jelen van és ott rejtőzködik a lélek mélyén… Örülj és vigadozz Vele benső csendedben, mivel oly közel van hozzád! Itt szeressed és imádd Őt!” (A szellemi páros ének)

(10) Hogyan sikerül a spanyol misztikusnak előhoznia a keresztény hitből mindezt a tartalmi és életet alakító gazdagságot? Egyszerűen így: hagyja, hogy az evangéliumi hit kibontakoztassa lelkében a megtérés, a szeretet, a bizalom, az önátadás képességeit. Gazdagsága és hatékonysága titka abban a tényben keresendő, hogy a hit a forrása isteni életének: a hit, remény, szeretet isteni erényeiből fakadó életnek. „Ezek az isteni erények együtt növekszenek.” (A Kármelhegy útja II., 24,8)
Keresztes Szent János egyik legértékesebb hozzájárulása a keresztény lelkiséghez: a hit–remény–szeretet–élet kibontakozásáról szóló tanítása. Írásaiban és szóbeli tanításában figyelmét a hit, a remény és a szeretet hármasságára összpontosítja, amely a keresztény tapasztalat eredeti meghatározója. A lelki út minden szakaszában mindig az isteni erények alkotják az Istennel való kapcsolat alapját: Isten önközlése és az ember Istennek adott válasza alapján.
A hit, a szeretettel és a reménységgel együtt, azt a bensőséges és ízes ismeretet eredményezi, amelyet tapasztalatnak nevezünk, vagy Isten iránti érzéknek, hitéletnek, keresztény szemlélődésnek. Ez olyasvalami, ami messze túlszárnyalja a teológiai és filozófiai reflexiót. És ezt gyakran megkapják Istentől a Szentlélek által az egyszerű és készséges lelkek. Keresztes Szent János, amikor A szellemi páros éneket Jézusról nevezett Anna nővérnek ajánlja, megjegyzi: „Jóllehet tisztelendőséged nem ismeri a skolasztikus teológiát, amely az isteni igazságokat értelmezi, nem hiányzik a misztikában való jártassága, amelyet a szeretet révén ismerünk meg, tehát amelyben nemcsak megismerjük, hanem ízleljük is a dolgokat.” (A szellemi páros ének, bevezető) Krisztus úgy nyilatkoztatja ki magát, mint a Vőlegény, mint aki elsőnek szeret.

III. A hitélet útjai

(11) „Az igaz hitből él.” (Róm 1,17) Istennek az adományaihoz és ígéreteihez való hűségből él, az ő szolgálatának való bizakodó önátadásból. A hit az élet kezdete és teljessége. Ezért a keresztényt „hívőnek” mondják, Krisztus-hívőnek. A kinyilatkoztatás Istene áthatja a hívő egész létét; egész életét mint végleges kritériumhoz, a hit alapelveihez igazítja. A misztikus Doktor erről így ír: „E célból kell találni egy alapot, amelyre mint botra mindig támaszkodhatunk. Jól meg kell értenünk, minthogy ez az a fény (ti. a hit), amelyben járnunk kell, amely révén nemcsak megértjük ezt a tant, hanem mindenben, mindezekben a javakban Isten örömét keressük: tehát az akarat csak annak örül, ami Isten dicséretére és dicsőségére van; a legnagyobb tisztelet, amelyet neki adhatunk, az, hogy szolgáljuk őt az evangéliumi tökéletesség szerint; mindaz tehát, ami ettől eltér, nem rendelkezik semmi értékkel, és nem használ az embernek.” (A Kármelhegy útja III., 17,2)
A Szent különösen két dolgot hangsúlyoz a hitre való nevelésben – ezeknek különleges jelentőségük van a keresztények életében –: a természetes értelem viszonyát a hithez és a hittapasztalatot a belső ima révén.

(12) Meglephet bennünket, hogy a hit és a sötét éjszaka Doktora olyannyira magasztalja az emberi értelem értékét. Ismerjük híres axiómáját: „Az ember egy gondolata többet ér, mint az egész világ; ezért egyedül Isten méltó hozzá.” (Fény- és szeretetszavak, 34) Az értelmes ember felsőbbrendű minden más evilági valósághoz képest; nem szabad, hogy ez a tény az evilági hatalomkereséshez vezessen, hanem az ember legsajátosabb célja felé kell irányítania bennünket: az Istennel való egységhez, akihez az ember méltóságban hasonlít. Ezért a hit területén nem fogadjuk el a természetes értelem megvetését, sem az ellentétet az emberi értelmesség és az isteni üzenet között. Ellenkezőleg, ész és hit bensőséges kapcsolatban működnek: „Rendelkezünk a természetes értelemmel és törvénnyel és az evangéliumi tanítással, amelyekkel kellőképpen tájékozódhatunk.” (A Kármelhegy útja II., 21,4) A hit az értelmes emberi lényben testesül és valósul meg, akit fény és árnyék jellemez. A teológus és a hívő nem mondhat le az értelmességről, de meg kell nyílniuk a misztérium távlatainak.

(13) A benső ima révén szerzett hittapasztalat Keresztes Szent János írásaiban szintén erősen kidomborodik. Ezzel kapcsolatban az Egyház állandó gondja a hitre való nevelésben: a hívek kulturális és teológiai kiművelése, hogy elmélyítsék belső életüket, és képesek legyenek számot adni hitükről. Ezért az értelem kiművelésének a keresztény hit szemlélődő dimenziójának kifejlesztése révén kell megvalósulnia, ami az Isten misztériumával való találkozás gyümölcse. És éppen itt találkozunk a spanyol misztikus nagy lelkipásztori gondjaival.
Keresztes Szent János a hívek nemzedékeit nevelte a szemlélődő imában, amely Isten és kinyilatkoztatott misztériumainak „ismerete vagy szerető figyelése”. Jól ismertek azok a lapok, amelyeket a Szent ennek az imatípusnak szentelt. (A Kármelhegy útja II., 13-14) Arra hív bennünket, hogy a hit és a szemlélődő szeretet tekintetével éljük meg a liturgikus cselekményt, a szentségimádást – az isteni kenyérben rejlő örök forrást –, a Szentháromság és Krisztus misztériumainak szemlélését, Isten Szava szerető hallgatását, az imádkozó szeretetközösséget a szentképek által, a teremtés szépsége előtti ámulatot, „a Kedves keze által ültetett bokrokat és erdőket”. Ebben az összefüggésben neveli a lelket a Krisztussal való bensőséges kapcsolat leegyszerűsített formájára: „Minthogy akkor Isten, hogy kegyelmét közvetítse, egyszerű és szerető ismerettel érintkezik a lélekkel, a kegyelmet befogadó lélek is egyszerű és szerető ismerettel vagy figyelemmel érintkezik Vele, mivel így egyesül az ismeret az ismerettel, a szeretet a szeretettel.” (Az élő szeretetláng 3,34)

(14) A misztikus Doktor ma sok hívő és nem hívő figyelmét felkelti azzal a leírással, amelyet a sötét éjszakáról mint a sajátosan emberi és keresztény tapasztalatról ad. Korunk drámai pillanatokat élt át, amelyekben Isten hallgatása vagy távolléte, a bajok és szenvedések átélése – háborúk és annyi ártatlan áldozatuk – jobban megértették ezt a kifejezést, és egyben közös tapasztalat jellegét adták neki az egész életre, és nemcsak a lelki út egy szakaszára alkalmazva azt. A Szent tanítását ma az emberi fájdalom e kifürkészhetetlen misztériuma előtt idézzük fel.
Utalok a szenvedés ama sajátos módjára, amelyről Salvifici doloris kezdetű apostoli buzdításomban beszéltem: fizikai, erkölcsi vagy lelki szenvedések, amilyen a betegség, az éhség csapása, a háború, az igazságtalanság, a magány, az élet értelmének hiánya, az emberi egzisztencia törékenysége, a bűn fájó tudata, Isten látszólagos távolléte – mindezek a hívők számára olyan tisztító tapasztalatok, amelyeket sötét éjszakának lehetne nevezni.
Keresztes Szent János ennek a tapasztalatnak adta a kifejező szimbolikus nevet: sötét éjszaka, kifejezetten utalva a hit titkának fényére és sötétségére. Anélkül, hogy a szenvedés szorongató problémájára elméleti választ akarna adni, a Szentírás és a tapasztalat fényénél felfedi és megmutatja azt a csodálatos átalakulást, amelyet Isten véghezvisz a sötétségben, mivel „bölcsen és csodálatosan jót hoz elő a rosszból”. (A szellemi páros ének, B 23,5) Végső soron arról van szó, hogy Krisztus halálának és feltámadásának misztériumát átéljük teljes igazságában.

(15) Isten hallgatása vagy távolléte – mint vád vagy mint egyszerű panasz – spontán érzés, mikor megtapasztaljuk a fájdalmat és az igazságtalanságot. Még azok is, akik nem tulajdonítják Istennek az öröm okozását, gyakran felelőssé teszik Őt az emberi fájdalomért. Különböző módon, de talán nagyobb mélységgel a keresztény megéli Isten elvesztésének vagy eltávolodásának gyötrelmét, egészen addig, hogy úgy érzi: az örvény sötétségébe zuhant.
A sötét éjszaka Doktora ebben a tapasztalatban Isten szerető pedagógiáját látja. Isten hallgat és néha elrejtőzik, mert már szólt, és kellő világossággal kinyilvánította magát. Még távolléte megtapasztalásában is közölheti a hitet, szeretetet és reményt annak, aki alázattal és szelídséggel megnyílik Neki. Ezt írja Szentünk: „A lélek felöltötte a hit fehér ruháját, amikor kiment a sötét éjszakába, amikor … belső sötétségek és szorongások közepette … szenvedett, állhatatosan előrehaladva a nehézségek közepette, fáradhatatlanul a Vőlegény felé tartva, aki a bajban és a megpróbáltatásban próbára tette a menyasszony hitét, hogy igazán megismételhesse Dávid szavait: »A te szavadra hagyatkozva kitartottam a nehéz ösvényeken« (Zsolt 16,4).” (A lélek sötét éjszakája II., 21,5)
Isten pedagógiája ebben az esetben úgy jelenik meg, mint szeretetének és irgalmának kifejezése. Visszaadja az embernek a hála érzékét, minthogy szabadon elfogadott ajándékká lesz számára. Máskor pedig megérezteti az emberrel bűne egész horderejét, a bűnét, amely Isten megsértése, az ember halála és üressége. Isten arra is neveli az embert, hogy meg tudja különböztetni jelenlétét vagy távollétét: az embernek nem szabad a tetszés vagy a nemtetszés érzelmei által vezettetnie magát, hanem csak a hit és a szeretet által. Isten egyaránt szerető Atya az öröm óráiban és a szenvedés pillanataiban.

(16) Egyedül Jézus Krisztus, az Atya végleges Szava tudja kinyilatkoztatni az embernek a fájdalom misztériumát, és megvilágítani dicsőséges keresztje sugaraival a keresztény legsötétebb éjszakáját. Keresztes János, Krisztusról szóló tanításával összhangban, azt mondja nekünk, hogy Isten, Fia kinyilatkoztatása után, „mintegy néma maradt, mivel már nem maradt más mondanivalója”. (A Kármelhegy útja II., 22,4) Isten hallgatásának legbeszédesebb szerető kinyilatkoztatása a kereszten függő Krisztus.
A fontiverosi Szent arra szólít bennünket, hogy szemléljük Krisztus keresztjének misztériumát, amint ő maga tette költeményeiben, vagy nézve híres Keresztrefeszítettjét, amely rajzot úgy ismerünk, mint Keresztes Szent János Krisztusát. A kereszten elhagyatott Krisztus misztériumáról kétségkívül a keresztény irodalom egyik legszebb lapját írta. (A Kármelhegy útja II., 5-11) Krisztus átélte a szenvedést a maga legszörnyűbb valóságában egészen a kereszthalálig. Az utolsó pillanatokban reá szakadnak a fizikai, pszichikai vagy lelki szenvedés legkegyetlenebb formái: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Ez a kegyetlen szenvedés, amelyet a gyűlölet és a hazugság okozott, mély megváltó értékkel rendelkezik. Arra volt rendelve, hogy „egyszerűen kifizesse a tartozást, és az embert Istennel egyesítse”. (uo.) Azzal, hogy a legnagyobb elhagyatottság és a legnagyobb szeretet pillanatában szeretettel átadta magát az Atyának, Krisztus „csodálatosabb művet vitt véghez, mint azok a csodák és művek, amelyeket élete során véghezvitt, égben és földön, mert e kereszthalállal kiengesztelte és Istennel egyesítette – a kegyelem révén – az emberi nemet”. (uo.) Krisztus keresztjének misztériuma így kinyilvánítja a bűn súlyosságát és az ember Megváltója szeretetének mérhetetlenségét.
A hitéletben Krisztus keresztjének misztériuma a keresztény élet rendszeres vonatkozási pontja és normája: „Amikor valami szenvedés vagy baj ér, gondolj a keresztre feszített Krisztusra, és hallgass. Élj hitben és reménységben, tudva, hogy a sötétségben is segíti Isten a lelket.” (Levél) A hit szeretetlánggá válik, erősebbé, mint a halál, a feltámadás magja és gyümölcse: „és ahol nincs szeretet, vess szeretetet, és szeretetet aratsz”. (Levél) Mert végső soron: „Életed estéjén a szeretetről ítélnek meg.” (Fény- és szeretetszavak, 59)

IV. Mindenkinek szóló üzenet

Kalauz az istenkeresőknek

(17) Örömünkre szolgál, hogy megállapíthatjuk, hogy Keresztes Szent János halálának négyszázadik évfordulója alkalmából számosan foglalkoznak az ő írásaival a legkülönfélébb szempontokból: misztikusok, költők, filozófusok és pszichológusok, más vallások képviselői, képzett és egyszerű emberek.
Egyesek azért közelednek hozzá, mert úgy érzik, hogy az általa képviselt emberi értékeknek, pl. a nyelv szépségének, a filozófiának és pszichológiának a vonzásába kerültek. Mindenkihez szól, amit Isten valóságáról és az ember transzcendens hivatásáról mond. Ezért fogadják be az ő tanítását sokan tudatosan vagy tudattalanul olyanok is, akik az ő írásait csupán tapasztalatának mélysége vagy költészetének szépsége miatt olvassák. Másrészt a misztikusok, mint a mi szentünk is, Isten valóságának nagy jelei és olyan mesterek, akiken keresztül másvallásúak rátalálnak Krisztus evangéliumára és a katolikus egyházra.
Ezenkívül azoknak is kalauza ő, akik a szent Egyházban bensőbb egyesülésre törekszenek Istennel. Amit ő tanít, az tanulságos és életszerű. Sokat tanulhatnak belőle mind a teológusok, akiknek „az a hivatásuk, hogy lelkiéletüket elmélyítsék és hogy a tudományos kutatást mindig az imádsággal kössék össze” (Hittani Kongregáció, Instrukció a teológusok egyházi hivatásáról, 1990. május 24., 8.), mindpedig a lelkivezetők, akiknek szentünk oldalakat szentel igen nagy lelki távlatokkal. (Az élő szeretetláng 3,30 sköv.)

Időszerű üzenet az ő spanyol hazájának

(18) Örömömre szolgál, hogy ebből a különleges alkalomból Spanyolország egyházához fordulhatok, amely a Szent halálának négyszázadik évfordulóját egyházi esemény gyanánt ünnepli; s ezzel az ő fénysugarai eljutottak az egyesekhez, a családokhoz és a társadalomhoz. Keresztes Szent János idejében Spanyolország a katolikus hitnek és a missziós tevékenységnek gyújtópontja volt. Ettől a légkörtől ösztönözve és támogatva tudott a fontiverosi Szent kiegyensúlyozott szintézist létrehozni hit és műveltség, tapasztalat és tanítás között, s ezt szolgálták nála hazája teológiai és lelkiségi hagyományának legszilárdabb értékei, valamint nyelvezetének és költészetének szépsége. Spanyolország népeinek ő az egyik legismertebb képviselője. A spanyol egyház nehéz és átháríthatatlan feladatok előtt áll, ami a hitet és a nyilvános életet illeti, amint az ő püspökeik egyik legújabb megnyilvánulásukban hangsúlyozták. Fáradozásaiknak vonatkozniuk kell a keresztény élet megújítására is, hogy így a meggyőződéses és szabadon megélt katolikus hit nyilvános elismerésben, meggyőződés szerint való életben és a szolgálatkészség tanúsító erejében is kifejezésre jusson. Pluralisztikus társadalomban, mint a mai is, a hit iránt való személyes készség új magatartást kíván meg a keresztényektől: a keresztségi kegyelemből fakadó hűséget meggyőződésükhöz, azonkívül az Egyházra tudatosan és szeretetből mondott Igent, hogy a névtelenség kockázatát és a hitetlenség kísértését elkerülhessük.
Spanyolország egyháza is a társadalom szolgálatára hivatott: ez a szolgálat a krisztusi jóhír és a kulturális értékek közötti egyensúly megteremtésében áll. Nyitott és élő hitre van szükség ahhoz, hogy az evangélium éltető nedűje átitassa a nyilvános élet különféle területeit. Ez a szintézis a kultúra különböző területein működő elkötelezett világi keresztények feladata is. Egy ilyen mély, társadalmi és kulturális benső megújuláshoz Keresztes Szent János életének példáját és írásainak gazdagságát nyújtja.

A Kármel fiainak és leányainak

(19) Az a növekvő érdeklődés, amelyet Keresztes Szent János a mi kortársainkban kelt, mindenekelőtt a Szentterézi Kármel fiai és leányai számára, akiknek ő atyja, tanítója és vezetője, jogos elégedettség tárgya. Ez az érdeklődés ugyanakkor annak jele, hogy erre az Istentől kapott erőteljes és nagybecsű karizmára, mely életetek és szolgálatotok alapja, az Egyházban továbbra is szükség van. Ámde ez a karizma nem anyagi tulajdon vagy egyszersmindenkorra biztosított örökség, sokkal inkább a Szentlélek kegyelme, amely tőletek hűséget és teremtőkészséget követel, közösségben az Egyházzal s mindig annak szükségleteihez igazodva.
Mindannyiatokat figyelmeztetlek rá, akik Jézusról nevezett Szent Terézia és Keresztes Szent János fiai és testvérei, tanítványai és követői vagytok, hogy hivatástok nem elsősorban dicsőséget, hanem inkább súlyos felelősséget hordoz. Az a buzgalom és gondosság, amelyet Atyátok, az egyháztanító írásainak közlésére és üzenetének elterjesztésére fordítotok, minden bizonnyal értékes szolgálatot jelent az Egyháznak. Ugyanez áll azokra a fáradozásokra, amelyek az ő tanításának jobb megértését szolgálják megfelelő tanulmányok segítségével, valamint azokat az eszközöket, amelyek az ő műveibe való bevezetéshez és azok kézzelfogható alkalmazásához szükségesek. Mégis, a Szentterézi Kármelnek még ennél is tovább kell lépnie. A ti válaszotoknak az ő tanítására és üzenetére egy gazdag személyes és közösségi élettapasztalat gyümölcsöző tanúságtételének kell lennie. Minden Sarutlan Kármelita szerzetes és szerzetesnő, minden közösség és az egész Rend arra hívatott, hogy kézzelfoghatóan megvalósítsa azokat a lényegi vonásokat, amelyek „a Sarutlan Kármeliták élő Példaképének” nevezett szentünk életéből és írásaiból világítanak ki: a szigorú egyszerűséget, a benső egyesülést Istennel, a benső imát, az evangélium szerint való testvériességet, az imádság és a keresztény tökéletesség előmozdítását tanítás és lelkivezetés által, ami nem más, mint a ti sajátos apostolságotok az Egyházban.
Micsoda áldás is lenne az, ha azt látnánk, hogy a Kármel valamennyi fia és leánya a Szent Kármelita tanítását és életét testesíti és személyesíti meg! Ez az, amit annyi nővéretek és testvéretek megtett ez alatt a négy évszázad alatt, akik meg tudták élni a benső egyesülést Istennel, az önmegtagadást, az imához való hűséget, a testvéries lelki segítségnyújtást és nemkülönben a hit sötét éjszakáit. Keresztes Szent János volt mesterük és mintaképük életével és írásaival.

(20) Nem mulaszthatom el az alkalmat, hogy a köszönet és bátorítás hangján ne szóljak valamennyi sarutlan kármelita nővérhez. Szentünk megkülönböztetett szeretetével tüntette ki őket, nekik szentelve apostoli tevékenységének és tanításának legjavát. Értett hozzá, hogyan nevelje őket egyenként és közösségben, hogyan tanítsa és irányítsa őket jelenlétével és a gyónás szentségének kiszolgáltatásával. Jézusról nevezett Máter Terézia leányainak különösen nyomatékosan ajánlotta őt lelkivezető gyanánt, mert ő „mennyei és isteni ember”, „nagy tapasztalatú és igen tudós nagy lelki ember”. Nyissák meg előtte lelküket, hogy a tökéletesség útján előreléphessenek, „mert a mi Urunk ehhez őt különleges kegyelemmel látta el”. (Levél Jézusról nevezett Annához, 1578. november-december) Számtalan sarutlan kármelita nővér, szeretettel elmélkedve a Szent Doktor írásain, a belső élet csúcsaira jutott. Egyesek közülük általánosan úgy ismertek mint az ő leányai és tanítványai. Elég, ha Jézus Szívéről nevezett Teréz Margit, a Keresztrefeszített Jézusról nevezett Mária, Lisieux-i Teréz, Szentháromságról nevezett Erzsébet, a Keresztről nevezett Terézia Benedikta (Edith Stein), Los Andes-i Teréz nevét említjük. Tehát kedves sarutlan Kármelita Nővéreim, akik az egész világon elterjedtetek, keressétek továbbra is forrón az Istennel való benső egyesülésnek ezt a tiszta szeretetét, amely a ti életeteket az Egyház számára gyümölcsözővé teszi.

Befejezés

(21) Keresztes Szent János idézése halálának négyszázadik évfordulóján alkalmul szolgált nekem arra, hogy néhány megfontolással éljek az ő tanításának magváról: az evangéliumi hit dimenzióiról. Olyan üzenet ez, amelyet ő szívében és életében megtestesített kora történelmének feltételei között. Ez az üzenet továbbra is gyümölcsözik az Egyházban.
Mikor befejezem ezt az írásomat, elzarándokolok az ő szülővárosába, Fontiverosba, ahol ő a keresztség által elnyerte a hit zsengéit; majd Andalúzia útjain egészen Ubeda konventjéig, ahonnan az örök dicsőségbe költözött, végül az ő segoviai sírhelyéhez. E helyek, amelyek az ő földi életére emlékeztetnek, Isten egész népe számára Szentünk tiszteletének helyei, szószékek, ahonnan ő szakadatlanul hirdeti üzenetét az isteni életről. Mikor őt ünnepélyesen bemutatom az Egyháznak és a világnak, arra akarom meghívni a Kármel fiait és leányait, az ő hazájának, Spanyolországnak keresztényeit, nemkülönben mindazokat, akik Istent a szépség, a teológia és a szemlélődés útjain keresik, hogy hallgassák meg az ő hitről és evangéliumi életről szóló tanúságtételét, hogy hozzá hasonlóan ők is belekerüljenek Isten szépségének és a szeretett Krisztus szerelmének vonzáskörébe.
Üdvözítőnknek és az ő szentséges Anyjának ajánlok minden megemlékezést, amelyet ebben a jubileumi esztendőben annak emlékére tartanak, hogy Keresztes Szent János az örök dicsőség hazájába költözött, s teljes szívből adom nektek Apostoli Áldásom.

Kelt Rómában, Szent Péternél december 14-én, Keresztes Szent János egyháztanító ünnepén, az 1990-ik esztendőben, pápaságom tizenharmadik évében.

II. János Pál pápa